Elismerés

2022.12.09. 16:37

Magyarország elismert virágos települései közé került Vizslás

A község idén első alkalommal csatlakozott a Magyar Turisztikai Ügynökség a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyhez. Ráadásul eredményt is elértek.

Veres Edina

Sándor József, a település polgármestere elmondta: mindig is fontosnak tartották a lakókörnyezetük csinosítását, emiatt döntöttek úgy, hogy neveznek a megmérettetésre.

– A kertész- és tájépítész szakemberek alkotta zsűri még a nyár folyamán látogatott el hozzánk, míg az elért eredményre a közelmúltban derült fény. A verseny országos díjátadó ünnepségén önkormányzatunk is jól szerepelt, ugyanis a Szalonnasütővas Pihenőpont és a mezítlábas taposópark elnyerte a szakemberek tetszését, amelyek megvalósításáért elismerő oklevelet vehettünk át – mondta Sándor József, aki arra is rámutatott, hogy emellett az egyik kertészet támogatói különdíját is elnyerték.

A polgármester hozzátette: a felajánlás – 200 ezer forint értékben – 200 tő egynyári növényt tartalmaz, amelyeket a jövő évi virágosításhoz használnak majd fel Vizslás és Újlak területén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában