Hulladékgyűjtés

2022.11.16. 18:47

Megdöbbentő, hogy mi mindent dobálnak szét a nógrádi utak mentén

Immár negyedik alkalommal döntöttek úgy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának központjában dolgozók, hogy célba veszik a természetet és az utak mentén összegyűjtik a szemetet.

N. O.

Két teherautónyi szemét gyűlt össze néhány óra alatt

Forrás: Beküldött fotó/Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A szervezet közleményében elárulta, hogy az elhagyott hulladék egyre inkább nagyobb probléma. Mindössze pár óra leforgása alatt egy csapatnyi ember két teherautónyi hulladékot szedett össze a 21134-es számú, Nógrádmegyer bekötőút mellől.

Ezek között volt egyebek mellett PET palack, energiaitalos doboz, használt pelenka, gumihulladék, állati tetemek zsákokban és sok egyéb szemét. Ennek jelentős része látszik is azok számára, akik az utakon autóznak.

Szemétszedés Közút 2022.11.16.
Háztartási hulladék is bőven akadt szétszórva az út melletti területen
Forrás: Beküldött fotó/Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Mint írták: az árkokban és a bokrok mellett még elkeserítőbb volt a helyzet. Sajnos egyre több az illegális hulladéklerakás a Nógrád megyei közutak mentén. A Közút éppen ezért felhívja a figyelmet, hogy a hulladékelhelyezés egyetlen elfogadott módja, ha azt engedéllyel rendelkező ártalmatlanítónak adjuk át azokat.

Szemétszedés Közút 2022.11.16.
Sokan nem törődnek azzal, hogy mennyire természetkárosító, amit tesznek
Forrás: Beküldött fotó/Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Nemrégiben számoltunk be róla hírportálunkon, hogy megleckéztették azt az illetőt, aki a szelektív gyűjtő elé elektronikai hulladékot halmozott fel Szurdokpüspökiben. A településen nem ez volt az első eset, amikor nem beleillő hulladék került a konténerbe. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában