Movember

2022.11.03. 17:48

Nagy érdeklődés övezte a szűrővizsgálatokat a tarjáni rendezvényen

Sokan sorakoztak fel csütörtök délután a József Attila Művelődési Központ Klubtermében felállított asztaloknál, amelyek mögött a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének önkéntesei ingyenes szűréseket végeztek.

Veres Edina

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Szervezetének tájékoztató és szűrő rendezvénye a József Attila Művelődési Központban

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hüvösi Csaba

A Fókuszban a férfiak egészsége című rendezvényen a Movember mozgalomról, és a 10 Ezer Lépés Programról Kreicsi Mária, az alapszervezet elnöke beszélt a megjelenteknek, akik emellett több információt is meghallgathattak a prosztatadaganatos megbetegedésekkel kapcsolatban. Így például azt is megtudhatták, hogy évente hozzávetőleg ötezer új esetet diagnosztizálnak hazánkban, illetve a statisztikai adatok szerint 1400-1500 magyar férfit veszítünk el a kór miatt 365 nap leforgása alatt. Keicsi Mária arra is rámutatott, hogy november 10-én, csütörtökön 10 órakor a MRL Salgótarjáni Alapszervezete, illetve a Félegyházi Éva vezette Nordic Walking Senior Klub egy, a Camping végállomástól induló sétával kapcsolódik majd a 10 Ezer Lépés Programhoz.

A klubteremben ezután az érdeklődők egy riportfilmet tekinthettek meg, amelyben dr. Zeke Ildikó megyei tiszti főorvos és dr. Dombóvári Péter urológus több nézőpontból is körbejárták a férfi egészség témáját. 

Végül a hivatalos program befejeztével az alapszervezet önkéntesei folytatták az ingyenes szűrővizsgálatok végzését, illetve a megjelentek egy kötetlen beszélgetés mellett tanácsadást is igényelhettek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában