Segítség

2022.11.18. 14:27

Hátrányos helyzetű gyermekek támogatásáról döntöttek Szécsényben

Nool

– A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult személyek, akiknek a kedvezményük 2022. november 1-én fennáll, a tárgyév november hónapjára tekintettel pénzbeli támogatásban részesülnek – jelentette be közösségi oldalán Szécsény önkormányzata.

Mint kiderült, a támogatás összege változatlanul 6 ezer forint lesz gyermekenként, míg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos helyzetű, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek esetében 6 ezer 500 forint szintén gyermekenként. Hozzátették, hogy a támogatás átvételére a Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatal épületében lesz lehetőség november 21-én, hétfőn 9.00-től 16.00-ig, míg a pótkifizetést november 22-én, kedden 9.00-től 12.00-ig tartják. 

Azok, akik személyesen veszik át az összeget, mindenképp vigyenek magukkal érvényes személyi azonosító igazolványt és lakcímkártyát, amennyiben pedig nem tudnak ott lenni, úgy hivatalos meghatalmazással más is átveheti helyettük a támogatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában