Átadás

2022.11.19. 18:40

Átadták a lakossági összefogással felépített zsunypusztai kápolnát

A Segítő Szűzanya tiszteletére épített kápolnát adtak át Nagylóc-Zsunypuszta településrész központjában szombaton. A Nagylóci Faluvédő Egyesület kezdeményezésével támogatásokból, adományokból, lakossági összefogással készült el.

Ember-Lukács Zsófia

A kápolna támogatásokból, adományokból, lakossági összefogással készült el

Forrás: Nool

Fotó: L. J.

Az eseményen Kelemen Tünde, az egyesület tagja elmondta, hogy régi vágya teljesült ezáltal a közösségnek, mert eddig nem volt kápolnája és temploma az ottlakóknak. Évtizedekkel ezelőtt már állt egy Mária szobor a településen, ahol jó volt egy kicsit elvonulni és csendben imádkozni, ezért szerették volna ezt újra megépíteni. Magánszemélyek, az önkormányzat és a nagylóci egyházközség is támogatta a kivitelezést. 

Az egyesületi tag köszönetet mondott mindenkinek az adományokért és az áldozatos munkáért. Ezt követően Agócs Sándor Zsunypuszta lakosa is háláját fejezte ki az egyesületnek és mindenkinek, aki e nemes ügy mellé állt. Elmondta, hogy számára mennyire fontos ez a közösségi megmozdulás, mert már az ő édesapjának is nagy vágya volt, hogy a kápolna felépüljön.

Az ünnepi beszédeket követően Urus Attila plébános megáldotta a kápolnát és egy csodának nevezte ezt a Szűzanya iránti szeretetből létrejövő összefogást. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában