Felújítás

2022.10.07. 18:14

Megújul a korábban elhanyagolt terület Balassagyarmaton

A Zöld Csiga nevet viselő, városi zöldfelület-megújítási komplex program végrehajtására a közelmúltban mintegy félmilliárd forintos kormányzati többlettámogatást kapott a nyugat-nógrádi járási székhely önkormányzata.

H. H.

Az első lépés a déli elkerülő út megépítése volt

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A projekt egyik fontos eleme a Honti utca és a Homoki szőlők közötti településrész megtisztítása és fejlesztése. A terület az elmúlt évtizedekben igen elhanyagolt képet mutatott. Az 1980-as évek végén a környéken több utcát alakítottak ki, 1998-ra pedig felépült a délnyugati városrészben élők számára az új templom. 

Ám a vallási központ mögött elnyúló övezet, amely egykor homokbányaként is működött, lényegében a senki földje volt, tele szeméttel és építési törmelékkel. Nem véletlen, hogy a rehabilitációjára az elmúlt években komoly terveket szőtt a városvezetés. Első lépésként elkészült a nyugati ipartelepet a Horváth Endre utcával összekötő, szilárd burkolatú út, amely a belterületet kikerülő szakaszként is szolgál a járműforgalom számára. A fejlesztés legfontosabb elemei azonban most kerülnek sorra. 

A Perczel Mór és a Homoki szőlőkhöz vezető Algőver Mihály utca közötti „placcon” épül meg Nógrád megye legnagyobb, az extrém sportolók igényeit kielégítő gördeszka- (skateboard) pályája. Ezenkívül leaszfaltozzák a szomszédos Vak Bottyán utcát, parkosítanak, valamint több járdaszakasz is létesül. Meghosszabbítják az Algőverrel párhuzamos Rózsa utcát, amely a templom nyugati oldalán vezet majd déli irányban, és a körzetében játszóteret, valamint az idősek részére sportolásra és a szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas pályát alakítanak ki. A tényleges munkálatok a tervek szerint 2023-ban indulhatnak el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában