Otthon

2022.10.25. 19:50

Hű maradt szülőföldjéhez: tovább erősíti Szécsényben az egészségügyi alapellátást a fiatal fogorvos

Dr. Mester-Laczkó Fanni idén nyáron fejezte be tanulmányait az egyetemen, ahol kézhez kapta fogorvosi diplomáját. A nagylóci születésű fiatal szakember a szülőföldjét választotta, ahol tanult hivatását végzi. Szécsényben az I. számú fogorvosi körzetben látja el praxisát, rendelője a Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrumban található.

Szenográdi Ferenc

Dr. Mester-Laczkó Fanni az I. körzetben rendel

Forrás: Nool

Fotó: Szenográdi Ferenc

Felvetődik a kérdés: miért Szécsényt választotta? 
– Egyfelől, mert ezen a környéken születtem. Budapest, ahol tanultam, egy diáknak élhető, de úgy gondoltuk a férjemmel, aki salgótarjáni és akivel a fővárosban ismerkedtünk meg, hogy a szülőföld a mi igazi otthonunk – emelte ki dr. Mester-Laczkó Fanni.

Általános iskolai tanulmányait Szécsényben végezte, Vácon érettségizett. Már középiskolás korában eldöntötte, hogy az orvosi egyetemre jelentkezik, de ahogy mondta, sokat gondolkozott, hogy melyik területet válassza, hiszen mindegyik érdekelte. Hosszú töprengés után döntött a fogorvosi mellett, amit nem bánt meg, szereti a munkáját, hivatásnak tekinti. Idén nyáron két öröm is érte: kézhez kapta diplomáját s férjhez ment. Férjével úgy döntöttek, hogy Hollókőn vásárolnak házat, ott telepednek le.

Mosolyával megnyeri a páciensek bizalmát

Augusztusban kezdte meg fogorvosi munkáját, amivel kapcsolatban elmondta: az emberek általában félve lépnek be a rendelőbe. Azonban mosolyával, szavaival megnyeri a páciensek bizalmát. – Még nagyon kevés időt töltöttem a pályán, de meggyőződésem, hogy annak idején jól döntöttem, azt csinálom, amit hivatásomnak tekintek – mondta, hozzátéve, hogy pácienseinek mindig hangsúlyozza a megelőzés fontosságát.

– A munkám során mindig hirdetem, felhívom az emberek figyelmét a prevencióra. Évente meg kell jelenni a szűrővizsgálaton. Fontos, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel - hangsúlyozta a fiatal fogorvos.

 Dr. Kerényi Csaba, a Nógrád megye fogászati főorvosa úgy vélekedett: – Nagy öröm, hogy egy fiatal szakember a szülőföldjét választotta, és tovább erősíti Szécsényben az egészségügyi alapellátást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában