Elismerés

2022.09.14. 10:59

Negyven évig ápolta a betegeket a salgótarjáni kórház szeretett főnővére

Nyugdíjba vonult a Szent Lázár Megyei Kórház sebészeti osztályának főnővére.

V. E.

Nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Lelovicsné Kiss Ágnest (középen)

Forrás: Szent Lázár Megyei Kórház Facebook-oldala

Az egészségügyi intézmény közösségi oldalán számolt be arról, hogy nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Lelovicsné Kiss Ágnest, aki a salgótarjáni Egészségügyi Szakiskolában 1982-ben szerzett általános ápolói végzettséget. Ezt követően a Szent Lázár Megyei Kórház sebészeti osztályán kezdte el hivatása gyakorlását, ahol három műszakban ápolónői tevékenységet végzett.

– Munkája során empátiával, odaadással és lelkiismeretesen ápolta a betegeket, akik közvetlensége, embersége miatt tisztelték és szerették. Tevékenységére az új iránti fogékonyság és a korszerű ismeretek megszerzésének igénye volt jellemző. Ennek érdekében folyamatosan képezte magát – olvasható az intézmény közleményében.

A képzésben is nagy szerepet vállalt

Lelovicsné Kiss Ágnest 2005-ben nevezték ki a Szent Lázár Megyei Kórház sebészeti osztályának főnővérévé. Készségeinek fejlesztése érdekében 2008-ban az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) budapesti tagozatán egészségügyi menedzser tanfolyamot végzett.

Mindemellett a nyugdíjba vonuló főnővér pályafutása során jelentős szerepet vállalt a salgótarjáni Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola gyakorlati képzésében is. Így például biztosította a feltételeket és részt vett a gyakorlati vizsgák sikeres lebonyolításában is. Kiváló irányító készségét, valamint a minőségi munka iránti igényét nem csak a betegek, hanem a kollégái is elismerték. Kezdetektől a Magyar Ápolási Egyesület tagja, amely szervezet életében szintén aktívan részt vállalt. Az ünnepségen, a menedzsment nevében dr. Kadlótné Klement Szilvia ápolási igazgató, Csikos Dóra Rendelőintézeti-gondozói igazgató, Jegesi Lászlóné főnővér és az intézmény osztályos főnővérei kívántak boldog nyugdíjas éveket Lelovicsné Kiss Ágnesnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában