2022.09.02. 12:47

Korszerű úton érhetik majd el a földjeiket Szuha határában a gazdák

Hatalmas munkagép kezdte meg ma a település határában húzódó földút rendbetételét, az önkormányzat pályázati támogatásból újítja fel az érintett útszakaszt.

G.E.

Tóth Zoltán (balra) és Becsó Zsolt a gazdasági út építésénél

Forrás: Nool.hu

Fotó: Gulyás Edina

Tóth Zoltán, a település polgármestere arról tájékoztatta portálunkat, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kiírásán szerepelt sikeresen az önkormányzat, annak köszönhetően kicsivel több, mint 29 millió forintot fordíthatnak az út rendezésére. Mint mondta, a falu főútjától a patakig, mintegy háromszáz méter hosszan készül el egy hat méter széles szakasz, amit zúzott kővel borítanak. Mellette a vízelvezetést is megoldják a szakemberek.

– A környező területen több vállalkozó is gazdálkodik, valamint az önkormányzatnak is van itt földje. A beruházás azért jelentős, mert azt követően az időjárástól függetlenül meg tudják majd közelíteni termőföldjüket a tulajdonosok – fogalmazott Tóth Zoltán, aki arra is kitért, hogy a faluvezetés további fejlesztéseket is szeretne a területen megvalósítani. 

A kivitelezés indulásánál Becsó Zsolt országgyűlési képviselő is jelen volt. Mint mondta, a külterületi, önkormányzati tulajdonú közutak fejlesztésére kiírt pályázat egy sikeres konstrukció, amivel nagyon sok nógrádi település élt. A maximális támogatás 300 millió forint volt, azonban kevés önkormányzat kapott ennyit. Szuhán 300 méteres útszakasz készül el, közel 30 millió forintból. 

– Útfejlesztés szempontjából jelentős előrelépést tudtunk elérni az elmúlt években, legyen szó a fő közlekedési utak, a 21-es és a 22-es számú főutak korszerűsítéséről. Már folyik a 23-as számú út elkerülő szakaszának a megépítése is – hangsúlyozta a honatya. – Emellett sok önkormányzati belterületi út felújítására is tudtunk forrást biztosítani, illetve településeket összekötő utak fejlesztésére is. Ehhez a körhöz illeszkedik a külterületi utak rendbetétele is, ugyanis azok is hozzájárulnak az itt élők életkörülményeinek javításához, a térség gazdaságának fellendítéséhez. 

A szuhai külterületi út felújítása ma elkezdődött, a munkálatok előreláthatólag még idén elkészülnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában