Közösen

2022.08.30. 11:19

Összetartó közösségként dolgoznak együtt a nyugdíjasok Mátraverebély fejlődéséért

Nincs olyan rendezvény a településen, amelynek megvalósításában ne vennének részt az Együtt Egymásért Mátraverebélyi Nyugdíjas Klub tagjai. A szépkorúak minden kezdeményezésben aktívan helytállnak, fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel virágosítják a települést, vagy éppen szedik a szemetet. Közösségért végzett munkájukat Mátraverebélyért díjjal ismerték el a közelmúltban.

Gulyás Edina

Az Együtt Egymásért Mátraverebélyi Nyugdíjas Klub az augusztusi falunapon kapta meg a Mátraverebélyért kitüntetést

Forrás: Beküldött fotó

– Már hosszú évtizedek óta működik nyugdíjasklub a községben, anyáink, nagyanyáink is a tagjai voltak. Korábban a csoport férfi tagjai vasárnap, míg az asszonyok hétfőn tartották összejöveteleiket. Az Együtt Egymásért Mátraverebélyi Nyugdíjas Klubot tíz esztendeje jegyezték be, elnöknek tavaly Kovátsné Róbert Évát választottuk meg – kezdi a klub történetét Benus Lajosné Zsuzsa. – Azóta hetente egy alkalommal, hétfőn délután gyűlünk össze. Ezeknek a találkozóknak a művelődési ház ad otthont. Főleg női tagjaink vannak, de egy-két férfi is erősíti sorainkat, két házaspár is jár az összejöveteleinkre. 

A jelenlévők abban mind egyetértenek, hogy azért töltik együtt az idejüket, mert jól érzik magukat egymás társaságában. Sokat beszélgetnek, jó közösséget alkotnak. Nincs olyan rendezvény a faluban, aminek lebonyolításában ne vennének részt, a legtöbb programra műsorral is készülnek. 

– Az augusztusi falunapon minden évben más előadással szórakoztatjuk a résztvevőket, majd a kányási falurészen megrendezett bányásznapon is fellépünk – sorolja Kovátsné Róbert Éva klubvezető, hozzátéve: – Azonban nem csak a települési eseményeken vagyunk jelen. Saját programjaink is vannak.

Jól érzik magukat egymás társaságában
Forrás: Beküldött fotó

– Az idősek napjára mindig meghívjuk a régi, idősebb klubtársainkat is, azokat, akik már egészségügyi okok miatt nem tudnak részt venni a foglalkozásainkon. Táncos, verses műsorral készülünk, amibe ők is szívesen becsatlakoznak – veszi át a szót Tóth Istvánné Marika. – A karácsonyi ünnepségen csomaggal és süteménnyel lepjük meg egymást és a művelődési ház előtt megtartott falukarácsonyon is részt veszünk. Majd az újévköszöntő és a farsang következik. Egyéni jelmezekbe bújva, ahhoz kapcsolódó bemutatkozóval szórakoztatjuk egymást. 

Nőnapon a férfi tagok virággal köszöntik a hölgyeket, és a névnapokat sem felejtik el, üdítővel, süteménnyel, ajándékkal ünneplik meg tagtársaikat. 

– Nem csak a faluban szervezünk programokat, több kiránduláson is részt vettünk már együtt – tájékoztatott Zagyi Gyuláné Irénke. – Jártunk a maconkai tónál, Szurdokpüspökiben és Szentkúton is, de közös fürdőzésre is elutaztunk. Felfedezzük megyénk szépségeit, legközelebb a tari sztúpához látogatunk el.

Színház és kisvonat

Surányiné Erzsike arról is beszámolt, hogy színházban is jártak. A Zenthe Ferenc Színház Apácák című darabját nézték meg. Számos programot terveznek még, ezek közé tartozik a kisvonatozás Salgótarjánban. 

Mint mondták, meglepődtek, amikor az augusztusi falunapon megkapták a Mátraverebélyért kitüntetést, azonban nagyon jó érzés, hogy a település önkormányzata és a helyi civil szervezetek döntése alapján idén nekik ítélték azt oda. Petre Róbertné Magdika azt is elmesélte, hogy előre megálmodta: idén a nyugdíjasklub is átveheti ezt az elismerést.

A falu virágosításában, tisztábbá varázslásában szintén részt vettek

A nyugdíjasklub tagjai arról is beszámoltak, hogy a különböző kezdeményezésekhez is szívesen csatlakoznak. Az anyák napi virágültetésen is részt vettek, amivel a művelődési ház környékét varázsolták szebbé. Ugyanígy kivették a részüket a TeSzedd! akcióból, aminek keretében kitakarították a falu egyes részeit. – A szakkör foglalkozásain a gyöngyfűzés rejtelmeibe kaptak bepillantást tagtársaink. Az ősszel folytatódó programon pedig makramézni fogunk – tájékoztatott Pádár Gáborné. – Szívesen felfrissítem az ezzel kapcsolatos tudásomat, fiatalon ugyanis gyakoroltam ezt a kézműves tevékenységet. 
Verebélyi Gáborné Pannika pedig arról számolt be, hogy nagyon jó közösséget alkotnak a klub tagjai. A heti rendszerességgel megtartott találkozók jó alkalmat adnak arra, hogy kikapcsolódjanak a mindennapok feladataiból. A nyugdíjasok azonban nem csak a foglalkozásaikon jönnek össze, a hétköznapok során is számíthatnak egymásra. Szeretik a jó hangulatú programokat, ahol elfelejthetik a betegségeket és a nehézségeket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában