Távol

2022.08.08. 19:50

Háború miatt szétszakadt családokon segít Kenyában a salgótarjáni humanitárius szakember

A nógrádi megyeszékhelyen szinte mindenki ismeri és szereti Nagypál Mária gyermekorvost és férjét Al Ghaoui Nadim nőgyó­gyászt. A házaspár mindkét lánya távol került a szülői háztól. Hesnát háborús tudósítóként ismerte meg az egész ország. Naima a Nemzetközi Vöröskeresztnél dolgozik, jelenleg egy kenyai misszióban vesz részt. Vele beszélgettünk többek között a távoli tájakra vezető útról és a család megtartóerejéről.

Gulyás Edina

Humanitárius szakemberként segíti a családok távoli missziói során

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

Azon a napon találkoztunk Al Ghaoui Naimával, amikor családjával visszautazott Kenyába. A bőröndök csomagolása közben szakított időt a beszélgetésre. Barátságosan fogad, közvetlen, kedves stílusa magával ragadó. Olyan érzés kerít a hatalmába, hogy régi ismerőssel ülünk szemben. Repülnek a percek, mialatt bepillantást enged a távoli országokban folyó munkájára, az oda vezető út lépéseire. Végül világossá válik, hogy a szegény, háború sújtotta területeken eltöltött mindennapokban a rendkívül erős családi kötelék a megtartóerő. 

Azon a napon találkoztunk Al Ghaoui Naimával, amikor családjával visszautazott Kenyába
Forrás: Hegedűs Márk / Nool

– Hogyan teltek az elmúlt hetek, amit Salgótarjánban töltött a férjével és két lányukkal? 
– Mindig nagy örömmel és várakozással térünk vissza a családi házba, hiszen sok szép emlék köt a városhoz és a megyéhez. Különösen jó érzés, hogy édesanyámat és édesapámat milyen szeretettel veszik körbe a helyiek. Amikor itthon vagyunk, mindig kisétálunk a salgói várhoz, a Beszterce-lakótelepen körbejárjuk azt a házat, amiben a nagymamám lakott. A Gagarin iskolához közeli játszóteret sem hagyjuk ki sosem, hiszen a testvéremmel mindketten az intézménybe jártunk. Felidézzük a régi történeteket, a régi barátságokat. 

– Vannak olyan gyerekkori barátságok, amelyet ma is ápol? 
– Az általános iskolai kapcsolatok közül nem sok maradt meg. Középiskolába Szolnokra jártunk, inkább az ott megismert emberekkel tartom a kapcsolatot. Anyukám óvodás korunk óta ösztönözte az angol nyelv tanulását. Testvéremmel mindketten két tannyelvű középiskolába szerettünk volna járni. A szüleim hosszas dilemma után ebbe bele is egyeztek, és a szolnoki intézményt választották. 

Nomádokkal Nigerben, ahol próbálta megérteni a más csoportokkal való fegyveres összetűzések okait.
Forrás: Beküldött

– Az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán végzett. Az orvosi pálya nem merült fel önben, szülei példáját követve? 
– Természetesen a lehetőségek között volt. Azonban mindig fontos volt számomra az igazságosság, ezért döntöttem végül a jog mellett. Mára világossá vált számomra, hogy a jog nem feltétlenül érvényesíti az igazságot. 

– A Nemzetközi Vöröskeresztnél folyó munkája során talán mégis kicsit az igazságosságot próbálja érvényesíteni, éppen a világ azon országaiban, ahol erre a legnagyobb szükség van. Ezért jelentkezett a szervezethez? 
– Négy-öt éves lehettem, amikor szüleimmel láttam egy műsort az etiópiai éhínségről, az első nagyobb humanitárius katasztrófáról, amit a televízióban közvetítettek. Olyan mélyen érintettek a képsorok, hogy eldöntöttem: a Vöröskeresztnél fogok dolgozni. A diploma megszerzése után jelentkeztem a szervezethez. A két napon át tartó, rendkívül nehéz és összetett felvételi eljárás Svájcban zajlott, ahová édesapám kísért el. Végül sikerült, megkaptam az állást. 

Mindig örömmel tér haza szülővárosába, Salgótarjánba
Forrás: Hegedűs Márk / Nool

– Munkája során mely országokban járt és mi a feladata? 
– Az első misszióm Izraelben volt, jól beszélek arabul, édesapám ugyanis Szíriából származik. Sok országban jártam Közép-Ázsiában és Afrikában. Minden misszió során más-más feladatot kell ellátni. Izraelben, Jordániában és Algériában börtönöket látogattam, ahol elsősorban a politikai rabok fogva tartásának körülményeit vizsgáltam. Nigerben fegyveres csoportokkal és hadseregekkel tárgyaltam arról, hogy milyen atrocitások érik a civileket, és mit tesznek ezek csökkentéséért. A közeljövőben ugyanez lesz a dolgom Kamerunban is. Kenyában a háború és a fegyveres konfliktusok miatt szétszakadt családok egyesítését segítem. 

– Férjével is a munkája során ismerkedett meg, azóta két gyermekük született. 
– Igen, Nigerben ismertem meg, egy misszió során. Azóta is együtt dolgozunk, lányaink 9 és 11 évesek. Mindketten Magyarországon születtek, a kisebbiket édesapám segítette a világra. Ekkor fél évig Pásztón laktunk, így sok szép emlék köt a városhoz. A nagynéném pedig Csécsén lakik, oda is sokszor ellátogatunk. Fontos, hogy a gyermekeink megismerjék a magyar kultúrát. A férjem családja pedig Franciaországban él, így oda is gyakran utazunk. 

Elakadva a sivatagban
Forrás: Beküldött

– A gyerekekkel már nem lehet olyan egyszerű egyik országból a másikba repülni és mindent maguk mögött hagyni. 
– Jól viselik a sok utazást, hiszen ebbe születtek bele. Azonban ahogy nőnek, egyre inkább igénylik a stabilitást. Ezért arra törekszünk, hogy több időt töltsünk egy-egy országban a missziók során. Szenegálban voltunk a legtovább, ahonnan négy és fél év után a koronavírus miatt kellett hazaköltöznünk. Egy hetünk volt, hogy mindent összepakoljunk és felszámoljuk az ottani életünket. Ennek az életformának az a legnagyobb hátránya, hogy nem vagyunk egy kialakult közösség szerves részei, mivel nem töltünk elég időt egy-egy országban. Nehezebben alakulnak ki mélyebb barátságok, bizalmas emberi kapcsolatok. Ezért olyan fontos számunkra a család. Ők adnak megtartóerőt, biztos hátteret a mindennapok során. 

– A világ szegénység, vagy háború sújtotta országait járja. Előfordult, hogy veszélyes helyzetbe került, hogy félt? 
– Gyakran vagyok veszélyes helyzetekben. Aláaknásított területeken, bezárva kiszámíthatatlan viselkedésű foglyokkal. Ennek ellenére általában nincs veszélyérzetem, mert bízok abban, hogy a munka alapos megszervezésével, valamint az emberekkel való megfelelő kommunikációnak köszönhetően a veszélyforrásokat minimalizálni lehet. Ezért nem félek. Nagyon nehéz azonban látni a mérhetetlen szegénységet, az éhező, nélkülöző embereket és gyerekeket. Önvédelmi mechanizmusként bizonyos távolságot kell tartani, ellenkező esetben lelkileg nagyon nehéz lenne feldolgozni a munkám során tapasztalt helyzeteket. 

Számtalan terv felmerült már - Arra a kérdésre, hogy milyen terveik vannak családjával, Naima a következő választ adja: – Szeretném, ha a jövőben több időt tudnék szakítani az írásra. Jelenleg a Nők Lapjában jelennek meg cikkeim, de akár azt is el tudom képzelni, hogy könyvet vagy mesekönyvet írjak. A munkámat azonban nem szeretném feladni, az nagyon fontos számomra, hiszen rengeteg ihletet meríthetek belőle. A családban erős a művészi hajlam, a lányaim közül a nagyobbik gyönyörűen rajzol, a kisebb pedig nagyon jól ír. Nigerben a szabadidőmben festettem, és Dominikkal, a férjemmel közösen bútorokat terveztem. A szomszédos Burkina Fasóban egy asztalosműhelyben el is készíttettük azokat, majd az otthonunkat rendeztük be az általunk megálmodott bútorokkal. A születésnapomra egy korongozókészletet kaptam, az agyagozást is szeretném gyakorolni. Sok lehetőség van Magyarországon is, számtalan terv felmerült már bennünk, de nehéz váltani. Korábban arról is szó volt, hogy itthon telepedünk le, azonban ez az elképzelés egyelőre háttérbe szorult. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában