Buddhizmus

2022.08.20. 21:25

Áldást is kaptak az érdeklődők a tari Buddha-ereklye kiállításon

Megnyitotta kapuit a gyógyító Buddha ereklye kiállítás szombaton a településen. Vasárnap estig még megtekinthető a Buddha parkban.

N. O.

Tar, ereklyekiállítás a Buddha parkban

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Balogh Zsolt, a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség ügyvezetője portálunknak elmondta, hogy a Buddhista ereklyék nagyon hasonlóak a keresztény relikviákhoz. Megtalálhatók közöttük egyebek mellett csont- és ruhadarabok, de ereklyesó, pirulák és gyöngyök is, amelyeket olyan szent emberek hagytak maguk után, akik életükben valamilyen különleges dolgot valósítottak meg. Az ő tárgyaik pedig átveszik az energiájukat és sugározzák azt.

– A tibeti buddhizmus egyik legnagyobb kincsei közé tartoznak a gyógyító ereklye gyöngyök, amelyekre nincs tudományos magyarázat. Ezek különféle színűek és nagyságúak, amelyeket hamvasztás után hagytak hátra a mesterek. A buddhizmus szerint ez a szeretet, az együttérzés és a bölcsesség materializált formája. A legérdekesebbek pedig azok a gyöngyök, amelyeket maga Buddha hagyott maga után 2500 évvel ezelőtt. Ezt is megtekinthetik például az érdeklődők – közölte Balogh Zsolt.

A látogatók áldást is kaphattak egy ereklyével
Fotós: Vendel Lajos / Forrás: Nool

Hozzátette: ezek az ereklyék a mesterek halála után is segítik az embereket faji, nemi és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül attól, hogy valaki hisz benne vagy sem. A látás által rögzülnek az energiák.

Mint mondta, évről évre rengeteg érdeklődőt vonz az évente egyszer megrendezett, díjmentesen látogatható kiállítás. Nagyon sok lelki és testi sérült ember érkezik ilyenkor. A céljuk pedig, hogy minél több ember megkapja azt a gyógyító szeretetteljes áldást, amelyre mindenkinek szüksége van.

A látás által rögzülnek az energiák
Fotós: Vendel Lajos / Forrás: Nool

Az ügyvezető kifejtette, a két napos tárlat idén is egy közös szertartással kezdődött, amely során Buddha szeretet és együttérzés imáját mondták el, de a látogatók áldást is kaphattak egy ereklyével Cültrim Rinpocse által. Emellett számos programmal várták az érdeklődőket, így például különböző előadásokkal, könnyű zenei programokkal, fotókiállítással és sztúpa festéssel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában