2022.07.23. 09:46
Rossz termésre panaszkodnak a magyargéciek
Rendkívül rossz lesz idén a zöldség- és a gyümölcstermés a településen.
A tavalyi szilvamennyiségnek idén mindössze a harminc százalékára számítanak
Forrás: MW | Illusztráció
Velki Róbert, a község polgármestere elmondta, hogy bár rendszeresen locsolnak, sok növény elszáradt.
– Három helyen termesztünk zöldségeket a faluban a kétszáz adagos főzőkonyhára. Korábban annyi termett az alapanyagokból, hogy az fedezte az egész éves igényünket, és még a szociális boltban is tudtunk értékesíteni belőle. Most viszont például az uborka már teljesen elszáradt, és a hagyma kivételével az összes zöldség rossz állapotban van – fogalmazott a falu vezetője.
Mint elmondta, tizenöt közfoglalkoztatott dolgozik jelenleg a zöldségtermesztésben, és három helyen is ültettek a településen. A szilvatermés a tavalyi mennyiségnek csupán a harminc százaléka lesz a két gyümölcsösben, ahol nagyjából ezerháromszáz fán terem a finomság.
A szilvából rendszerint lekvárt főznek, amelyet szintén a főzőkonyhán használnak fel az ételek elkészítéséhez. A harmadik, gyümölcstermesztésre szánt kertrész kialakítása folyamatban van, erre tavaly nyertek 15 millió forint támogatást. A tervek szerint az 540 facsemetét az őszi hónapokban ültetik el a megvásárolt és körbekerített területen.
– A szociális boltot is azért hoztuk létre tavaly ősszel, hogy a helyiek kedvező áron juthassanak hozzá a háztartásban használt termékekhez, és a helyben megtermelt friss zöldségeket is olcsóbban tudják megvenni. Mivel a községben jelenleg még működik gyermekétkeztetés, s a meglévő alapanyagokat ott használjuk fel, így jelenleg eladni nem tudunk helyi termést – mondta Velki Róbert.
Hozzátette: a helybéliek szeretik az üzletet, mert sok áruféleséget kínálnak kedvezményesen, és mindezért még utazni sem kell.