Tanulás

2022.07.15. 06:50

Nyáron sem pihenhetnek: Nógrádban is vannak olyan diákok, akikre még pótvizsga vár

Június közepén elérkezett a diákok által várva várt vakáció, azonban sajnos idén is akadtak olyanok szűkebb hazánkban, akiknek a szünidőt tanulással kell tölteniük.

Gubányi Patrik

Voltak, akik a nyarat is tanulással töltötték

Forrás: Illusztráció | MW

Már javában tart a nyári szünet, ilyenkor több idő jut a barátokra, a kikapcsolódásra, valamint az utazásra. Mint minden évben, úgy idén is vannak olyan tanulók, akiknek valamelyik tantárgyból nem sikerült elérni az elégséges osztályzatot. Nekik augusztusban pótvizsgát kell tenniük annak érdekében, hogy osztályt léphessenek.

A Salgótarjáni Tankerületi Központ intézményeiben a 2021/2022-es tanévben több mint nyolcezer diák tanult – mondta el portálunknak Simon Tibor, a tankerület igazgatója.

Arról is beszámolt, hogy összesen 445-en tesznek pótvizsgát augusztusban. A legtöbben, 240-en matematikából kaptak elégtelen osztályzatot, további 255 gyermeknek nincs lehetősége ezen vizsgára, nekik tanévet kell ismételniük.

Kiemelte: a készségtárgyak – ének, technika, testnevelés – közül senkinek nem kell pótvizsgát tennie. Az intézmények jelzése szerint leginkább a második, a hatodik és a hetedik évfolyamon fordultak elő bukások, a végzős osztályokban viszonylag ritkább. A diákok közül 7369-en sikeresen vették az akadályokat, és jó eredménnyel zárták a tanévet.

– Iskolánkban a tanulók jelentős része igen jó eredménnyel hagyta maga mögött az oktatási évet – emelte ki Pálfalvai Zoltán, a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium igazgatója, hozzátéve: – Javítóvizsgát idén hat tanulónak kell tennie, egy diák esetében évismétlés szükséges. A pótvizsgára kényszerültek szaktanáraiktól megkapják az őszi számonkérés témaköreit, amelyekből készülniük kell a nyár folyamán. A későbbiekre nézve lehet motiváló ereje e vizsgának, hiszen a következő tanévben remélhetően jobban fognak teljesíteni tanítványaink – hangsúlyozta az igazgató.

Fekete Zsoltné, a Borbély Lajos Technikum és Szakközépiskola igazgatója elmondta: intézményükben minden évben vannak javítóvizsgázó diákok. Általában ez a kilencedik évfolyamra jellemző, akiknél a beilleszkedési nehézségek is okozhatják a tanulási problémákat.

– A javítóvizsgáknak köszönhetően minden gyerekben átértékelődik a tanulás minősége és mennyisége. A szakképzésben lévő ösztöndíjak pedig motiváló szerepet töltenek be abban, hogy minél kevesebb javítóvizsgázó és évismétlő tanuló legyen – húzta alá az intézmény vezetője. Kiemelte továbbá: a nevelők maximálisan a diákok mellett állnak a nehéz helyzetekben is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában