Halaszthatatlan a felújítás

2022.07.12. 08:43

Gyűjtést szerveztek a nógrádsápi templom helyreállítására

A község műemléki védelem alatt álló gótikus templomának felújítása egyre halaszthatatlanabbá válik. A nógrádsápi római katolikus egyházközség korábban közel tizenötmillió forint erre a célra felhasználható kormányzati támogatásban részesült, azonban a beruházás megvalósításához szükség lenne még további ötmillió forintra. Ennek biztosítására a helyiek adománygyűjtést szerveztek.

Lászlók Judit

Halaszthatatlanná váltak az állagmegóvási munkálatok

Forrás: Wikipédia

Dr. Gali Máté történész, a Mathias Corvinus Collegium Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának kutatótanára és egyben az adománygyűjtés egyik szervezője elmondta, hogy a község műemléki védelem alatt álló gótikus templomát a 14. században emelték. Az épület hitéleti és művészettörténeti jelentősége mellett turisztikai szempontból is fontos, hiszen a Turisták Lapjában már 1937-ben említették egy cikkben. – Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség munkatársai 1967 és 1969 között restaurálták a templomot, amelynek során előkerültek annak eredeti, több évszázados freskói is.

Ezek a festmények a Golgotát, a „köpenyes” Madonnát, Jézus Krisztus megkeresztelkedését, valamint Szent Apollónia kínzását ábrázolják – mondta el portálunknak dr. Gali Máté. Hozzátette: – A nógrádsápi Kisboldog­asszony-templomon ugyanakkor mostanra már halaszthatatlanná vált állagmegóvási munkálatokat kell végrehajtani annak érdekében, hogy az épület minél tovább fennmaradhasson. Így szükséges lenne a toronysisakon lévő fazsindely cseréje, mivel annak héjazata tönkrement, és folyamatosan hullanak le az egyes darabok a tetőszerkezetről. A festés kívül sok helyen mállik, belül pedig bepenészedett, ami miatt dohos szag érezhető a templomban. Az elektromos rendszer pedig már nem tudja ellátni a funkcióját, nehézségekbe ütközik még a kisebb eszközök – például egy porszívó – üzemeltetésekor is. 

Emellett a fűtési rendszer is elavult, és a világítótestek sem elegendő teljesítményűek, ráadásul a műemléki környezetbe sem illenek. Ezenkívül fontos lenne a csapadékvíz elvezetésének korszerűsítése is, hogy az ne áztassa a templom falát a jövőben. A történész kiemelte, hogy tavaly áprilisban a nógrádsápi római katolikus egyházközség közel tizenötmillió forint templomfelújításra felhasználható kormányzati támogatásban részesült. Azonban, a fent említett munkálatok elvégzéséhez még további ötmillió forint önerőt kell biztosítania az egyházközségnek, amely jelenleg nem áll a rendelkezésére.

– A hiányzó összeg előteremtése érdekében dr. Szederkényi László plébánossal egyetértésben a helyi lakosok adománygyűjtésbe kezdtek, amelynek határideje 2022. szeptember 15. A nógrádsápiak minden jóakaratú embert arra kérnek, hogy a lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá templomunk megmentéséhez – mondta dr. Gali Máté, hozzátéve, hogy a felajánlásokat a egyházközség a saját számláján tudja fogadni: 63600502-11000066.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában