Erasmus+ program

2022.06.09. 16:38

Közel háromszáz Nógrád megyei diák gyűjthet idén külföldön szakmai tapasztalatot

A diákok külföldi szakmai gyakorlatával kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön a Nógrád Megyei Szakképzési Centrumban (NMSzC). A pandémia miatti két év kihagyás után idén a szakképzési centrum hét intézményéből közel háromszáz diák számára lesz adott újra a lehetőség arra, hogy szakmai tudásukat hazánk határain túl bővítsék.

Veres Edina

Hét intézmény 300 diákja bővítheti ismereteit külföldön

Forrás: NMH/Hegedűs Márk

Baranyi Zoltán, az NMSzC főigazgatója elmondta: ismét sikerült megszerezniük az Erasmus+ programhoz kapcsolódó tanúsítványt, amely dokumentum segítségével egyszerűsített módon vehetnek részt a kezdeményezés pályázati kiírásán.
– Örömmel mondhatom, hogy a tavalyi évtől immár mind a hét iskolánk részt tud venni ebben a programban és tanulókat, illetve oktatókat tud kijuttatni külföldre a szakmai tapasztalatszerzés céljából – mondta Baranyi Zoltán, aki azt is hozzátette az idei külföldi gyakorlatokra sikeres pályázatot nyújtottak be, így közel 110 millió forintos támogatást tudott nyerni a centrum öt tagintézménye részére, míg a fennmaradó két iskola önállóan vett részt és nyert a kiíráson. A centrum számára ítélt összegből hozzávetőleg 60 tanuló és 20 kísérőtanár kelhet gyakorlati útra a nyáron. Emellett az idén szakmai utat tehetett az oktatók közül 18 Olaszországban, illetve 4-4 Izlandon és Spanyolországban. Baranyi Zoltán azt is elárulta, hogy a felsoroltakon kívül további 35 diák is idén teljesíti a külföldi gyakorlatot, mivel a pandémia miatt erre korábban nem volt lehetőségük. 

A szakképzési centrum főigazgatója az Erasmus+ program egyik nagy előnyének nevezte, hogy a tanulóknak – és szüleiknek – gyakorlatilag ingyenes a lehetőség, mivel a fiatalok utazásának költségeit – beleértve némi költőpénzt – az elnyert büdzséből biztosítják.
Az Erasmus+ programra külön pályázó két intézmény immár tíz éve, nagy diáklétszámmal vesz részt a kezdeményezésben. Ezen iskolák vezetői a sajtótájékoztatón is jelen voltak.

Juhászné Janik Beatrix, a NMSzC Táncsics Mihály Technikum igazgatója kifejtette: összesen tizenhárom európai országgal állnak jelenleg kapcsolatban, a programnak hála eddig közel 500 diákjuk gyűjthetett szakmai tapasztalatot külföldön. A gyerekek mellett természetesen az oktatók képzésére is nagy hangsúlyt fektetnek.
– Idén 250 ezer eurós pályázat segítségével összesen 88 diák és 36 kolléga vesz ebben részt, közülük 66 tanuló és 22 munkatárs nyáron, míg a többiek az ősz és a tél folyamán – mondta Juhászné Janik Beatrix, aki arra is rámutatott: a szakmai gyakorlatok nyomán voltak már olyan tanulóik, akik külföldi egyetemen tanultak tovább. Az Erasmus+ program továbbá ahhoz is nagyban hozzájárul – a nyelvi előkészítő osztályok mellett –, hogy sok Táncsicsos tanuló tesz általa sikeres nyelvvizsgát.

Az NMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola szintén 2010-ben csatlakozott az Erasmus programhoz. A intézmény igazgatója, Barta Rita elmondta: a kezdetekhez képest szélesedtek a lehetőségeik, hiszen Németországon túl már Horvátországban, Ausztriában, Máltán, Portugáliában, Spanyolországban és Csehországban is jártak diákjaik. Az idei évtől pedig a sor várhatóan tovább bővül Bulgáriával. 

– Ezekben az országokban valamennyi kereskedelmi és vendéglátóipari alapszakmában tudják fogadni gyerekeket. Ahogy az évek során egyre több tapasztalatot szereztünk szervezőként, egyre inkább arra törekedtünk, hogy a közvetítőcégek helyett inkább közvetlen kapcsolatokat építsünk ki a vendéglátóipari vállalatokkal, kereskedelmi cégekkel és iskolákkal. Immár többnyire így tudjuk a Keriseknek biztosítani a három- vagy négyhetes szakmai gyakorlatok helyszínét – közölte Barta Rita.

A Keriben külföldi utak előtt a fiatalok felkészítő foglalkozásokon vesznek részt. Ezeken az órákon plusz szakmai ismereteket kapnak, gyakorolják az idegen nyelvet, információt gyűjtenek az adott ország kultúrájáról, illetve egyfajta lélektani felkészítést is adnak számukra az oktatók. Barta Rita kifejtette, hogy ez utóbbira azért van szükség, mert az érintett tanulók többsége hátrányos helyzetű, akik közül többen nem jártak még az országhatáron kívül, sőt, a családjuktól sem voltak távol hosszabb ideig. Az igazgató arra is rámutatott, hogy a pandémia miatt még a 2020-as projekt megvalósítása zajlik, az év során folyamatosan. A Keri jelenleg 240 ezer Eurós költségvetéssel dolgozik, amelynek segítségével 80 tanuló és 41 oktató szakmai tapasztalatgyűjtését tudják fedezni.

Rendkívüli esélyegyenlőségi támogatást is nyertek

A sajtótájékoztatón Győri Andrea, az NMSzC Erasmus+ programjának koordinátora elmondta: fontosnak tartja, hogy a szakmai tapasztalatszerzés mellett kulturális élményekkel is gazdagodnak a diákok a külföldi szakmai gyakorlatok alatt.

– A diákok átugorhatják a korlátaikat, míg az oktatók szintén bővíthetik tudásukat, hiszen lehetőségük van rá, hogy bepillantást nyerjenek a napi munkavégzésbe egy másik országban. A szakképzési centrum iskolái közül hárommal – egy balassagyarmatival és két salgótarjánival – állunk partnerségi kapcsolatban az Erasmus+ program megvalósítása miatt. Az utak megszervezése könnyebb, ha már rendelkezésre áll egy kapcsolathálózati rendszer, ugyanakkor mindig akadnak akadályok. Idén a tervezett öt-hat ország helyett háromba, így Spanyolországba, Szicíliába, és Lengyelországba utazhatnak majd a diákok – mondta Győri Andrea.

Hozzátette: 18 tanuló részére nyertek rendkívüli esélyegyenlőségi támogatást. A diákok fejenként plusz száz Euró juttatásban részesülnek, amely összeget az utazás előtt például a megfelelő munkaruha beszerzésére fordíthatnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában