Kavicsokkal is megemlékeztek a holokauszt szécsényi áldozataira

Az 1940-es évek elején az ország egyéb településeihez hasonlóan Szécsényben is egyre több diszkriminációs törvény sújtotta a zsidó lakosságot. Kezdve a gyülekezeti törvénnyel, amely alapján integrálták a rabbikat, a zsidó családokat gettóba tömörítették. A Mártírok útján és a mai Jókai út egy részén jelölték ki számukra a gettót. Az ott élő pár zsidó család fogadta be a többieket. Szigorú rendszabályok határozták meg az életüket. A területet csak meghatározott időpontban hagyhatták el. Később palánkkal körbekerítették a gettót, amelyet senkinek nem volt szabad elhagyni. A zsidóknak minden értéküket, ékszerüket, aranytárgyukat le kellett adniuk. 

1944. július elején hajnalban riasztották a gettót. Mindenkinek ki kellett jönni az utcára, és csak egy kis csomagot hozhattak magukkal. Órákon át nem történt semmi, hacsak az nem, hogy bőrig áztak. Délután négy órakor sorakozót fújtak, és a vasútállomásra vonultak, ahol bevagonírozták őket, s elindult velük a vonat a haláltáborba, ahonnan 301-en nem tértek vissza. 

Június 20-án, vasárnap a zsidó temetőben – amelyet a város önkormányzata még 2012-ben védetté nyilvánított – a Szécsényből és a térségből a koncentrációs táborokba hurcolt és ott meghalt zsidókra emlékeztek. Az 1948-ban felállított emlékművön 301 Auschwitzban és Gunskirchen elhunyt mártír zsidó neve olvasható. 

A szécsényiek lerótták kegyeletüket, elítélték a zsidók ellen elkövetett embertelenséget. A megemlékezés szervezője a jelenleg Siófokon élő, de szécsényi születésű Barna Ágnes volt. Édesanyját, nagymamáját és dédnagymamáját deportálták. A dédnagymama a táborban halt meg, de nagymamája és édesanyja túlélték a borzalmakat. A megemlékezés szervezője elmondta, hogy a táborból kevesen tértek haza, összesen négy szécsényi került vissza a városba. Kötelességének érezte, hogy megszervezze a megemlékezést. 

Barna Ágnes köszöntő szavai után Stayer László, a város polgármestere a történelmi eseményeket idéző, lírai hangvételű, szívhez szóló versével köszöntötte a megjelenteket. 

Radnóti Zoltán főrabbi megemlékezésében szólt arról, hogy a zsidók mindig képesek voltak túlélni a történelem legsúlyosabb viharait is. Kiemelte, hogy az utókornak kötelessége az emlékezés. Felidézte Szécsény háború előtti életét, amikor 98 zsidó család élt a településen, akik aktívan részt vettek a város életében. A veszteség nem csak a zsidókat, Szécsényt is érzékenyen érintette, éppúgy, mint az egész országot. Felhívta a jelenlévők figyelmét a megemlékezés fontosságára, s arra, hogy mindaz, ami történt, nem csak a zsidók ügye. A gyászimát követően a jelenlévők az emlékműnél elhelyezték az emlékezés kavicsait.