Több emlékezetes szereplés kötötte Salgótarjánhoz a napokban elhunyt Haumann Pétert

A magyar kultúra veszteségét jelzi, hogy Haumann Péter szinte minden e területet érintő kitüntetéssel rendelkezett: kétszer kapott Jászai Mari-díjat, érdemes művész volt, elismerték Kossuth- és a Prima Primissima díjjal, tagja volt a Halhatatlanok Társulatának, 2010-ben pedig – Kállai Ferenc helyén – a nemzet színészének választották pályatársai. 

Tősgyökeres budapesti volt, szakmai karrierje is nagyrészt fővárosi társulatokhoz kötötte, noha a főiskola elvégzését követően pályája kezdetén három évet Debrecenben, négyet pedig Pécsett töltött az ottani teátrumok tagjaként. 1970-ben került vissza a fővárosba az akkor indult 25. Színházhoz. Azon év őszén mutatták be Horváth Jenő rendezésében az ókori görög filozófus, Platón Szókratész védőbeszéde című dialógusát Haumann Péter abszolút főszereplésével. 

Az emblematikus előadást alig néhány hónap múlva, 1971 januárjában – elsőként a vidéki színhelyek közül – már Salgótarjánban, kamaraszínházi keretek között, a József Attila Művelődési Központ színpadán is láthatta a közönség. Ezt szó szerint kell érteni, mert ez volt az első olyan alkalom az 1966-ban felavatott intézmény életében, amikor is a nézők mintegy körülülték a játszókat, alig karnyújtásnyira tőlük. 

Az 1990-es évek második felében a Balassi Bálint Megyei Könyvtár rendezett előadói esteket Pódium sorozat címmel neves színészek fellépésével. Mások mellett fellépett ott Prugitzer Fruzsina, Lu­kács Sándor – aki költőként, saját verseivel is jeleskedett –, és sajátos humorával aratott nagy sikert Haumann Péter is. 

Legutóbb – s immár utoljára – 2017 januárjában találkozott a salgótarjáni színházbarátokkal. Akkor már mint a nemzet színésze kapott meghívást a Zenthe Ferenc Színháztól abba a sorozatba, amely keretében az ezzel az igazán rangos címmel rendelkező művészeket hívták meg. Haumann Péter is egyike volt – Almási Éva, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Szacsvay László, Tordy Géza mellett – azoknak, akik el tudták fogadni a kedves invitálást. A beszélgetőpartner a salgótarjáni gyökerű, a Nógrád Megyei Hírlapban szinte már gyermekként publikáló Sándor András volt. A vendég elmondta, hogy szomorúan konstatálja a Karancs Szálló helyzetét, minthogy kétszer is töltött ott egy harmadik emeleti szobában hosszabb időt. 

Először 1976-ban, amikor Várkonyi Zoltán rendező a környéken forgatta a Jókai Mór regényéből készült Fekete gyémántok című filmjét olyan kollégákkal, mint Huszti Péter, Koncz Gábor, Páger Antal vagy Tolnay Klári. Aztán 1990-ben Fehér György Szürkület című krimijének forgatása idején Haumann Péternek szintén a Karancsban volt a szálláshelye. 

A vendég meglehetősen közlékenynek bizonyult, úgymond sok sztorit mesélt az elmúlt évtizedekről, kedvelt társairól. Elmondta: jobb választás nem is lehetett volna a salgótarjáni társulat részéről, mint hogy a színház a köztiszteletben állt Zenthe Ferenc nevét vette fel. Haumann Péter azt is kifejtette, hogy nehéz színésznek lenni, minthogy a folyamatos készenlét, az erős koncentráció sok energiát emészt fel. Érdekes gondolat volt annak megvallása, hogy akkor lett igazán színész, amikor már nem irigyelte mások sikereit. 

Miután három gyermeke közül kettő – Máté és Petra – is a színművészetet választotta hivatásként – nem maradhatott ki a beszélgetés témái közül a hozzájuk való viszonya sem. Elmondta, hogy természetesen örül sikereiknek, bár mindig igyekezett figyelmeztetni őket e pálya nehézségeire, buktatóira. Akkoriban kuriózum volt, hogy a Pesti Magyar Színházban együtt próbálta Mátéval és Petrával Moliére-től „A fösvény”-t. A következőképpen jellemezte a különleges helyzetet: három Haumann háló nélkül – egyedüli produkció Európában.