Főzőverseny

2022.04.23. 20:51

Különlegességek is rotyogtak a kondérokban: Nyúlfesztivált rendeztek Nemtiben (fotók)

Két év – a koronavírus járvány miatti – kihagyás után szombaton ismét megrendezték a Nyúlfesztivált Nemtiben.

Veres Edina

A fesztivállal a nyúlhús fogyasztását is szeretnék népszerűsíteni a szervezők

Forrás: NMH/Hüvösi Csaba

Habár reggel lógott az eső lába, a főzőverseny résztvevői mégis hozzáláttak a különböző, nyúlból készült ételek megfőzéséhez és megsütéséhez.

Széll Istvánné, Nemti polgármestere hírportálunk érdeklődésére elmondta: tizenkét évvel ezelőtt rendezték az első Nyúlfesztivált abból a célból, hogy népszerűsítsék a nyúlhús fogyasztását.

Ez az egyik legegészségesebb hús. Éppen ezért szerettük volna a lakosokat arra motiválni, hogy minél többen tartsanak nyulat, hiszen azok tartása viszonylag alacsony költségből megoldható volt.

– Akkoriban még tényleg általánosságnak számított a településen a nyúltartás, azonban később felütötte a fejét egy betegség, amely miatt rengeteg állat elpusztult. Később néhányan ismét elkezdtek nyulakkal foglalkozni, így napjainkban is vannak, akik tartanak a faluban, igaz, már jóval kevesebben, mint annak idején – mondta Széll Istvánné.

Hozzátette: a nyúlfesztivál egyedülálló az országban és arra is volt már példa, hogy a rendezvényhez kapcsolódó főzőversenyre húsz csapat nevezett. Idén hét csoport vállalkozott a megmérettetésre.

A finomságokat bíráló zsűrit a hagyományoknak megfelelően ismét a Hódmezővásárhelyről érkezett Bihacsi László vezette. A bírák a levesek, a főételek és a sütemények kategóriájában is a Buher Bt. nevű csapat főztjét ítélték a legjobbnak, míg a verseny fődíját, azaz a vándorkupát a Nyuszó-Muszó Bt. csapata érdemelte ki egy gyümölcsös nyúlsült különlegességgel. A rendezvényt Becsó Zsolt országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is megtisztelte jelenlétével.

Az eredményhirdetést követően a színpadi programoké volt a főszerep. Elsőként a helyi Gesztenyefa Óvoda növendékei mutatták be műsorukat, amelyből természetesen nem hiányozhatott a nyuszitánc sem. Őket a Mátraalja Néptáncegyüttes követte, majd a legkisebbeknek a Szegedi Látványszínház tartott játékos előadást. A program sztárvendégeként Opitz Barbi lépett a világot jelentő deszkákra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában