Erasmus+ program

2022.04.02. 15:25

Élen jár a külföldi tanulmányutak vonatkozásában a salgótarjáni „Keri”

A Nógrád Megyei Szakképzési Centrum (NMSzC) Kereskedelmi és Vendég­látóipari Technikum és Szakképző Iskola négy diákja jelenleg Ausztriában teljesít négyhetes szakmai gyakorlatot az Erasmus+ program keretében. Az időpont talán szokatlan lehet, azonban a projektben való részvétel a legkevésbé sem.

Veres Edina

Ausztriában egy szálloda konyháján dolgozhatnak, fejlődhetnek a fiatalok

Forrás: Beküldött fotó

A külföldi tanulmányutak szervezését célzó projekttel kapcsolatban a szakképzési centrum tagintézményei közül a Keri bír – az évek számát tekintve – a legtöbb tapasztalattal, illetve azon túl egy 2024-ig szóló kiválósági tanúsítvánnyal és egy 2027-ig érvényes akkreditációval. 

Barta Rita, a NMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola igazgatója elmondta: az Erasmus+ program részei között akadnak a pedagógusokat érintőek, illetve a gyerekeknek szólóak egyaránt. Ez utóbbi kategóriában a keris diákok nyitották meg az idei évet a technikumok és szakképző iskolák között.  Négytagú csoport utazott a közelmúltban az ausztriai Raurisba. A kistelepülés szállodájában a gyerekek cukrászként, szakácsként és pincérként dolgoznak. – Az időpont tekintetében ez most különleges alkalom volt, hiszen rendszerint nyárra szoktuk tervezni a külföldi tanulmányutakat. Ennek az az oka, hogy így a gyerekek nem maradnak le a tananyagban. Egy 240 ezer eurós pályázatot nyertünk 2020-ban, azonban ennek a megvalósítása a Covid-19-világjárvány miatt két éven keresztül szünetelt. A kiírás értelmében összesen nyolcvan diáknak tudunk idén lehetőséget kínálni ahhoz, hogy külföldön gyarapodhassanak ismeretekkel és tudással egyaránt. A tervezett idei helyszínek között szerepel Málta, Portugália, Horvátország, Németország, illetve Bulgária is – mondta Barta Rita, aki arra is rámutatott, hogy a fent felsorolt országok csak az oltási igazolvánnyal rendelkező diákokat fogadják. 

Idén 80 diáknak tudnak lehetőséget teremteni a program keretében
Forrás: Beküldött fotó

Az élmények nyomán nagyobb elánnal tanulnakAz igazgató tapasztalatai szerint a külföldi gyakorlatok során a fiatalok szakmai elkötelezettsége növekszik főként. Ennek okát abban látja, hogy a négy hét alatt olyan élményekkel gazdagodnak, amelyek nyomán még nagyobb elánnal tanulnak az általuk választott hivatásról, illetve még szívesebben űzik azt.  A szakmai tapasztalatszerzés és az idegen nyelvi ismeretek bővítése mellett a fiatalok egyéb készsége is fejlődik általában a gyakorlatok idején, legyen szó akár az önállóságról, az alkalmazkodóképességről vagy épp a költőpénz helyes beosztásáról. 

– Természetesen az Erasmus+ programban részt vevő diákokat minden alkalommal pedagógusok is kísérik. A helyszín meghatározása attól függ, hogy az adott országban milyen szakterületen rendelkezünk kapcsolatokkal. Így például Ausztriában, ahol egy szállodával működünk együtt, nyilvánvalóan a vendéglátás ágazatban tanulókat tudják fogadni. Emiatt az is a célkitűzéseink között szerepel, hogy a német nyelvterületen olyan céggel tudjunk partnerségre lépni, ahol a kereskedelmi ágazatos tanulóinknak tudnak gyakorlati helyet biztosítani. Ugyan vannak ezzel foglalkozó közvetítők, de a pályázatban foglalt cél az, hogy mindenhol sikerüljön közvetlen kapcsolatot kialakítani a vállalkozókkal – hangsúlyozta Barta Rita. 

2027-ig érvényes a megszerzett akkreditációA NMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola immár több mint egy évtizede vesz részt az Erasmus+ programban. Ahhoz kapcsolódóan akkreditációt is szereztek, amely 2027-ig érvényes. Az akkreditáció lényegében a pályázati folyamatot egyszerűsíti a jelentkező számára. Emellett a közelmúltban a tagintézmény kiválósági tanúsítvánnyal is ­gazdagodott, amellyel a  Tempus Közalapítvány a program lebonyolításának­ színvonalát ismerte el. A kitüntetés 2024 februárjáig érvényes­. 

Az idegen nyelvi ismeretek és az egyéb készségek is javulnak
Forrás: Beküldött fotó

Az iskola igazgatója úgy véli, hogy az akkreditációnak köszönhetően stabil irányt ­követhetnek. Ennek értelmében­ a keris diákok számára a jövőben is adott lesz a lehetőség arra, hogy külföldi szakmai gyakorlatokon vegyenek részt. Azonban a szervezési feladatok sok terhet rónak a pedagógusokra, ezért Barta Rita úgy véli, hogy a képességeik határát a jelenleg képviselt szint adja, amely évente hozzávetőleg 35-40 gyereket és öt-hat országot jelent. 
A tanárok új témákkal kapcsolatban bővíthetik tudásukat külföldönA pedagógusok számára már tavaly ősszel is szerveztek külföldi szakmai tanulmányutakat. Ugra Zsuzsanna, a NMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola szakoktatója, az Erasmus+ projekt koordinátora elmondta: vasárnap néhány munkatársa Németországba utazott, ahol egészen új programban vehetnek részt. 
– A tengeri turizmus és a környezetvédelem vonatkozásaiban bővíthetik majd az ismereteiket a kollégáim. Ez a tanulmányút abszolút a „zöld” gondolkodást helyezi középpontba. A környezet, illetve a természetvédelem témáját kiemelt jelentőséggel kezeljük az iskolánkban, illetve több kezdeményezéssel próbáljuk a diákjaink figyelmét is erre ráirányítani – hangsúlyozta Ugra Zsuzsanna. 


Az iskola már évek óta részt vesz a Fenntarthatósági Témahét nevű akcióban. Az iskola munkacsoportja – élükön Ugra Zsuzsannával – egy zöldbakancslistát is összeállított. E kezdeményezéshez kapcsolódóan szelektívhulladék-gyűjtő konténereket helyeztek ki az intézmény folyosóin, amelyek segítségével a gyerekek gyakorolhatják a szelektív hulladékgyűjtés helyes módszerét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában