Gyakran összetévesztik őket

2022.03.02. 19:50

Megszólalásig hasonlítanak egymásra az egypetéjű salgótarjáni tűzoltóikrek

Több mint húsz éve szolgálnak hivatásos tűzoltóként, mégis máig van olyan kollégájuk, aki nem tudja megkülönböztetni őket. A salgótarjáni Princz testvérek ugyanis egypetéjű ikrek és megszólalásig hasonlítanak egymásra.

A. E.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiadott Katasztrófavédelem című elektronikus folyóirat februári számában jelent meg egy terjedelmes írás a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság két hivatásos tűzoltójáról, Princz Lászlóról és Princz Zsoltról. Az ikerpár Salgótarjánban teljesít szolgálatot hivatásos tűzoltóként: László immár 23 éve, míg testvére, Zsolt 21 éve szereltek fel. 

Mint kiderült, nem számít ritkaságnak a tűzoltóság berkein belül, hogy egy családból többen is ezt a hivatást válasszák, sőt, kifejezetten gyakori, hogy ha egy testvérpár egyik tagja felszerel, akkor később testvére is követi őt a pályán. 

Egy sérülés beárnyékolta a kezdeti éveket

A salgótarjáni ikerpár egyik tagja, Zsolt, a tűzoltói szolgálatra való jelentkezéshez szükséges alkalmassági vizsga előtt komoly sérülést szenvedett, így ennek tudható be, hogy két évvel később lépett be a tűzoltók kötelékébe, mint testvére. László és Zsolt szinte egész életükben egymás mellett voltak, általános és szakközépiskolai tanulmányaikat is együtt végezték el, az első munkahelyük is közös volt, aztán persze a tűzoltóság is összeköti őket máig. 

Sohasem volt köztük rivalizálás, mindig segítették és motiválták egymást. Emellett szolgálaton kívül is sok időt töltenek együtt, és csupán pár száz méterre laknak egymástól.

Gyakran összetévesztik kollégáik is őket

Fotó: Hüvösi Csaba/NMH

Előfordulnak vicces szituációk hasonlóságuk miatt

Mivel szinte minden vonásuk azonos, gyakran összekeverik őket, ami esetenként kifejezetten vicces szituációkat is eredményez. 

– Az például rendszeres, hogy szolgálatváltáskor ugyanaz a kolléga pár perccel később, másodszor is kezet ráz velük, csak akkor már a testvérük nevén szólítja őket. Talán leggyakrabban káresetek helyszínén fordult elő, hogy félreértést okozott a hasonlóságuk. Nevetve mesélik, amikor egy tűzeset utómunkálatai során egy mentős kolléga kerek szemeket meresztve, meglepődve kérdezte Zsoltit: „Te hogy kerülsz ide? Előbb még a padláson voltál.” Utána persze elmagyarázták neki, hogy valószínűleg Lacit láthatta a padláson. Éppen azért, hogy a hasonló félreértéseket elkerüljék, mostanság ritkán vannak ugyanarra a szerre beosztva – írja a folyóiratban megjelent írásában Kapás Márton, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.

Néha vicces szituációkat is eredményez a tűzoltóikrek hasonlósága

Fotó: Hüvösi Csaba/NMH

A testvérpár több mint két évtizede szolgál együtt tűzoltóként, ez idő alatt számos komoly és emlékezetes káresetnél teljesítettek együtt szolgálatot. 2011-ben például az igen emlékezetes salgótarjáni csokoládégyár tüzénél is együtt dolgoztak a lángok megfékezésén. A hosszú évek során igen komoly szakmai tapasztalatra tettek szert, fiatal kollégáik tehát bátran fordulhatnak hozzájuk segítségért. A tűzoltói szakma iránti elhivatottságukkal jó példával járnak elöl minden tűzoltó előtt, szakmai tudásukat pedig aligha kérdőjelezi már meg bárki. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában