Patika

2022.01.05. 06:45

Szigorodik a szabály, csak szakember szállíthat házhoz gyógyszert Nógrádban is

A Nógrád megyei gyógyszertárak közül tavaly kevesen szállítottak házhoz, a szigorodó szabályok miatt pedig elképzelhető, hogy ez a szám tovább csökken majd.

Gulyás Edina

A megyei patikák közül kevesen viszik ki a gyógyszert

Forrás: MW

Fotó: Lang Róbert

– Ismereteim szerint a gyógyszerek kiszállítását kevés patika biztosítja a megyében. Ennek több oka is van. A legtöbb esetben a pirulákra azonnal szükség van, a betegeknek sokszor nincs arra idejük, hogy kivárják az időt, amíg házhoz viszik a szükséges szereket. A gyógyszertáraknak sem gazdaságos ez a szolgáltatás, hiszen arra külön embert kell foglalkoztatni és autót fenntartani. Mindezek miatt jellemzően a nagyvárosokban működik jól ez a fajta lehetőség – tájékoztatott dr. Ádám György, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének elnöke, hozzátéve: – Az Országgyűlés a közelmúltban döntött arról, hogy ez év januárjától megváltozik a gyógyszerek kiszállításának jogi rendje. Ennek legfőbb – de nem az egyetlen – következménye, hogy a tevékenységet gyógyszertári szakemberekhez kötik, az idegen közreműködőket kizárják. 

Mint mondta, erre a változtatásra egyrészt azért volt szükség, mert világszerte jelentős mértéket ölt a pirulák hamisítása. Továbbá azt is szem előtt kell tartani, hogy a gyógyszer különleges áru. Egy magyar felmérés szerint a kórházi belgyógyászati osztályokon fekvők közel fele a helytelen gyógyszerszedés miatt került oda. 

– A járvány lehet az egyik oka a gyógyszerkiszállítás és az internetes kereskedelem terjedésnek. Azonban érdekes módon ellentétes folyamatok is elindultak. A személyes kontaktus és a tanácsok kikérése egyre fontosabbá válik sokaknak, mivel a háziorvosok nehezebben érhetők el – közölte az elnök, aki arra is kitért, hogy a fenti szolgáltatás vényköteles termékek, étrend-kiegészítők, gyógyhatású készítmények és vény nélküli gyógyszerek esetén is elérhető. Körültekintő szabályozás vonatkozik azonban a szállítás körülményeire. A tárolás helyének megfelelően hűtőben, hűvös helyen kell a termékeket eljuttatni a megrendelőhöz, de például a szobahőmérsékleten tartható pirulák sem gőzölöghetnek a kánikulában. Léteznek azonban olyan szerek is, amelyek szállítása tiltott. 

– Gyógyszertárunk nem szállít házhoz. A város központjában, a szakrendelő mellett van a patika, így könnyen megközelíthető – közölte a pásztói Gyógyír Patika vezetője. 

A nagyoroszi Calendula Gyógyszertár vezetője is hasonlóról számolt be. Mint mondta, a településen élő idős embereknek a házigondozó-szolgálat munkatársai szerzik be a pirulákat. 

A Rétságon működő Benu Gyógyszertár gyógyszerésze is arról tájékoztatott, hogy nincs ilyen szolgáltatásuk, azonban véleménye szerint szükség lenne rá. A gyógyszerész elmondta: előfordul, hogy saját költségen szállítja ki a helyi idős betegeknek a gyógyszert. Azonban nincs arra megfelelő munkaerő, hogy a szolgáltatást beindíthatnák. 

– Mátramindszentre a Fagyöngy Gyógyszertár munkatársa szállítja ki a szükséges készítményeket – tájékoztatott Horváth János, a falu első embere. – A polgármesteri hivatalnál erre a célra kihelyezett dobozba lehet a recepteket bedobni. Mátranovákon is elérhető a fenti lehetőség. Bodor Ernőné polgármester arról számolt be, hogy a helyiek közül sokan igénybe veszik a szolgáltatást. Abban mindkét faluvezető egyetértett, hogy nagyon népszerű a lakók körében a gyógyszer-házhozszállítás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában