Adomány

2022.01.25. 15:02

Pelenkákkal segítették a rászoruló karancssági családokat

A nehéz sorsú kisgyermekes családok támogatása és a példamutatás a célja annak a kampánynak, amelynek köszönhetően tíz karancssági családnak adományoztak kedden pelenkát, megkönnyítve ezáltal a mindennapjaikat.

N. O.

Forrás: NMH

Forras: NMH

Pelenka adományokat adtak át a nélkülöző családoknak a településen az Együtt a babákért program keretében, amelynek a Lisieux-i Szent Teréz Missziós Ház udvara adott otthont.

Immár 11 éve szervezi meg a dm Magyarország és a Katolikus Karitász azt a kampányt, amely során szeretnék könnyebbé tenni a nehéz helyzetben lévő kis gyermekes családok életét. 

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója portálunknak elmondta, hogy a programban 650 családnak fél évnyi mennyiségű pelenkát tudtak átadni, két méretben. 

– Minden évben ekkora mennyiségű pelenkát kapunk, amelyet országosan osztunk szét a karitász csoportjain keresztül. Ők tudják ugyanis kiválasztani azokat a családokat a településeken, akik a leginkább rászorulnak erre – közölte Écsy Gábor.

Hozzátette: az elmúlt 11 év alatt több mint háromezer gyermeknek tudtak már ilyen jellegű támogatást adni, amely 5 és fél millió darab pelenkát jelentett, összesen 210 millió forint értékben. 

A Katolikus Karitásznak egyébként országszerte 800 településen vannak csoportjai, akik több programjukkal is a gyerekekre fókuszálnak. Segítik egyebek mellett nyáron a csemeték táborozását, de az őszi beiskolázásukat is. A családok számára pedig ez igen sokat jelent és hálásak is érte, hiszen így jelentős összeget tudnak más célra átcsoportosítani.

Oláh Borbála, a helyi Katolikus Karitász csoport vezetője kiemelte, hogy a kezdeményezésnek köszönhetően tíz család kapott pelenkát, kiválasztásuk a védőnővel együttműködve történt meg. Emellett folyamatosan támogatják a nélkülözőket élelmiszerrel, bútorokkal, de ruházati és háztartási eszközök adományozásával is megkönnyítve ezáltal a mindennapi életüket.

Hittner Krisztina, a támogató kiskereskedelmi üzletlánc PR és ügyfélszolgálati csoportvezetője úgy fogalmazott, hogy Magyarországon összesen 262 üzletükkel vannak jelen. Az Együtt a babákért elnevezésű programmal pedig az a céljuk, hogy példát mutassanak és felelősséget vállaljanak segítve így a kis gyermekes családokat. 

A csoportvezető kitért arra is, hogy az érdi központjukból nehéz lenne megítélni, hogy a pelenkáknak melyik családnál lenne a legjobb a helye, azonban a Karitász tagjainak szakmai segítségével igazán jó helyre tudják eljuttatni ezeket az adományokat. 

Csonkáné Lévai Klaudia helyi lakos három gyermek édesanyja. Nagyon örült a kezdeményezésnek, hiszen hatalmas segítség ez a számukra. Mint mondta, mindenfajta támogatás könnyebbé teszi az életüket és a helyi Katolikus Karitásszal is nagyon jó kapcsolatot ápol a család.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában