KSH adatok

2022.01.20. 11:21

Kevés az elektromos autó Nógrád megye útjain

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint évről évre nő a közúti személygépjárművek száma szűkebb hazánkban. A növekvő tendencia az elektromos autók tekintetében is megfigyelhető, azonban országosan Nógrád megyében található a legkevesebb ilyen jármű, illetve töltőberendezés.

Lászlók Judit

Évről évre emelkedik a forgalomban használt elektromos és hibridautók száma

Forrás: Ladóczki Balázs/NMH

Fotó: Ladóczki Balázs

A KSH adatai szerint 2006-ban több mint ötvennégyezer autó volt forgalomban szűkebb hazánkban, míg 2020 végén ez a szám már közel hetvenkétezer volt. Elektromos autóból 2006 és 2012 között mindössze egy szerepelt a nyilvántartásban. Ezt követően csekély mértékben, de évről évre növekedett a számuk. Négy esztendővel ezelőtt már huszonkettőt tartottak nyilván, míg 2019-ben ez a szám negyvennyolcra, 2020-ban pedig nyolcvanra nőtt. Ennek ellenére hazánkban jelenleg Nógrád megyében – Tolna megyével egyetemben – van a legkevesebb elektromos jármű forgalomban, itt található a legkevesebb töltőállomás is. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal oldalán található térképről leolvasható, hogy Salgótarjánban tíz, Balassagyarmaton és Rétságon egy-egy töltőberendezés található. 

Nyéki Ákos, az egyik balassagyarmati autókereskedés tulajdonosa elmondta, hogy megyénkben is egyre nagyobb az érdeklődés az elektromos autók iránt. 
 Tapasztalataink szerint akkor van a legnagyobb kereslet az elektromos autókra, amikor állami támogatást is igénybe lehet venni a megvásárlásához. A pályázat szerint 11 millió forintos vételárig 2,5 millió forint támogatás igényelhető, ezen vételár felett már csökken az állami hozzájárulás összege – fogalmazott Nyéki Ákos. Hozzátette: a járvány 2020 tavaszán megtörte ezt a lendület, ugyanis a pályázati kiírás megszűnt egy időre. Azóta csak időszakosan lehet a tendert benyújtani. Tavaly a kereskedésük által forgalmazott két márka elektromos autóiból hét darabot adtak el, illetve két tavaly megrendelt autó átadása már az idei évben megvalósulhat. 

Sokan tartanak az akkumulátorok töltési idejétől is
Forrás: Hüvösi Csaba/NMH Archívum

A kereskedő kifejtette: a potenciális vásárlók leginkább az akkumulátor töltési idejétől és a jármű által megtehető hatótávolságtól tartanak. Hazánkban a vásárlásoknál a fő szempont az alacsony üzemeltetési költség és a technológia újdonsága, míg a környezettudatosság nem annyira számít. 

– Az Európai Unió radikálisan megszigorította az autógyártók európai modellkínálatára vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási határértékeket. Az autógyártók nehéz helyzetbe kerültek, sokszor hatalmas mértékű büntetést kell kifizetniük. Előbb-utóbb rákényszerülnek az elektromos és hibrid rendszerű autók gyártására, forgalmazására. Bár vannak még ezzel kapcsolatban környezetvédelmi aggályok, hiszen a nagyfeszültségű akkumulátorok semlegesítése, megsemmisítése komoly kockázatot és terhet jelent. Kevés szó esik azonban arról, hogy a jelenlegi autók megsemmisítése is környezetvédelmi kockázattal jár. Úgy gondolom, hogy az elektromos autók értékesítése a következő években egyre nagyobb ütemben fog növekedni – mondta Nyéki Ákos. 
 

A használati költség alacsonyabb

Nyéki Ákos részletezte a hibrid és plug-in hibrid – azaz a hálózatról tölthető – autók sajátosságait. Elmondta: az erős és dinamikus motorizációnak köszönhető a vezetési élmény, illetve az automata váltó adta vezetési kényelem mindenképpen előnyös a sofőröknek. Emellett jelentősen alacsonyabbak a használathoz kötött költségek egy benzines motorhoz képest. Kisebb a környezeti terhelés is. A hatótáv elektromos üzemmódban a hibrid esetén 4 kilométer, a plug-in hibridnél 52 kilométer. A fogyasztás a hibrid esetében körülbelül harminc százalékkal, a plug-in hibridnél körülbelül 75 százalékkal kevesebb, mint egy hasonló teljesítményű belső égésű autónál. A használati körülmények, a szokások, valamint a napi táv határozza meg, melyik változat a legmegfelelőbb választás. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában