Folytatódik az oltási akcióhét Nógrád megyében

A kormány december 5-ig, vasárnapig meghosszabbította az oltási akcióhetet. Jövő héten Nógrád megye négy városában előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül várják az oltakozókat 7-től 19 óráig.

G. K.

– Salgótarjánban, a Füleki úti kórházi oltóponton, továbbá Balassagyarmaton és Pásztón szintén a kórházakban várják az oltásra érkezőket. Emellett Szécsényben, az Egészségügyi Centrumban is fel lehet venni a vakcinát – tájékoztatott a Nógrád Megyei Kormányhivatal.

Mint írták: a november 22-én kezdődő oltási akcióhét sikerére való tekintettel minden nap várják a kórházi oltóhelyek azokat, akik a koronavírus elleni vakcina első, második vagy harmadik dózisát szeretnék felvenni. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek, ebben az esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el.

Javasolják, hogy aki már korábban regisztrált, foglaljon időpontot. Az oltásokra továbbra is ötféle vakcina áll a rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. Nagyban meggyorsítja az oltást, ha az oltakozók kinyomtatva, kitöltve és aláírva magukkal viszik a regisztrációs lapot és a hozzájáruló nyilatkozatot – utóbbi a harmadik oltás esetén is szükséges.

Koronavírus Nógrád megyében

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik