ősz

2021.11.09. 13:50

Sok nógrádit zavarnak a lehullott levelek, dolgoznak az eltakarításukon

Szűkebb hazánk településein ősszel is sok munka akad a közterületeken. Az ezer színben földet takaró lombszőnyeg eltakarítása komoly feladatot jelent, de ilyenkor kerülnek földbe a fagytűrő növények, a cserjék és a tavaszi virágok hagymái is.

Gulyás Edina

Forrás: NMH

Fotó: H.Cs.

– Az elsődleges feladatunk az őszi időszakban a parkokban és a fasorokban történő lombgyűjtés és szállítás, amit komposztálódva később újrahasznosítunk – tájékoztatott Gyürky Márta, a Pásztói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.

– A virágágyásokból kikerülnek az egynyáriak, és a helyükre árvácskákat ültetünk. A rózsákat felkészítjük a télre, visszametszéssel és földtakarással. November végén elkezdődhet a fák metszése is, amely egész télen tart, amennyiben az időjárás ezt engedi.

Mint mondta, az árvácskákat a jelentős lehűlések előtt fenyőágakkal takarják be, így azok a telet könnyebben átvészelik, és tavasszal is hamarabb indulnak virágzásnak. Ugyancsak a tél alkalmas a külterületi bozótirtásra is.

– A virágágyások egy részébe évelőket, levendulát, gumós növényeket, varjúhájat ültetünk. Ez az időszak alkalmas fa- és cserjeültetésre is, ekkor részben fapótlást, részben a zöldfelületek növelését végezzük az új telepítésekkel – közölte az ügyvezető. A talajtakaró és örökzöld növények mellett oszlopos szileket, kőriseket, juharokat, lepényfát ültetnek, valamint minden évben néhány páfrányfenyőt is kihelyeznek. A szökőkutakat a komolyabb fagyok előtt téliesítik.

– Balassagyarmaton az őszi parkfenntartási munkák egyaránt érintik a virágágyásokat, a cserje és gyepfelületeket, valamint a fákat is – hangsúlyozta Dénes Andrea, a Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet parkfenntartás-vezetője.

– Az egynyári virágok helyére hétezer tő sokszínű árvácska, tízezer tulipán és kétezer fürtös gyöngyike hagymája kerül. A balkoncserepeket és ládákat beszedtük, a dézsákba és a virágkagylókba szintén kétnyáriakat és hagymásokat ültettünk.

Kiemelte: új kis parkot alakítottak ki az Ady és a Kóvári út csomópontjánál. A fák folyamatos levélhullása miatt most előtérbe került a parkolók és a járdák tisztítása.

– Novemberben elkezdjük a fásítást, mintegy 250 földlabdás csemetét ültetünk el, többek között a Mártírok útjára és a Honti utcába, valamint a Hősök temetőjébe. Ezek között megtalálható a díszkörte, a vérszilva, az ezüst hárs, a platán, a mezei juhar és a gömb szivarfa is – közölte Dénes Andrea. A Nyírjesbe további 100 nyírfát telepítettek.

Bátonyterenyén éppen a napokban ültetik ki a parkokba az árvácskákat, mintegy tízezer darab fogja díszíteni a várost. Sulyok Tibor, a Bátonyterenyei Vagyonkezelő és Foglalkoztatási Nonprofit Kft. üzemvezetője arról számolt be, hogy mindezek mellett folyamatos a közterületek takarítása. A közmunkások összegyűjtik és elszállítják a lehullott faleveleket, gallyakat, valamint az utak szegélye mellett felhalmozódott hordalékot.

Fákat ültettek a gyümölcsösben

A kisebb településeken is nagy gondot fordítanak arra, hogy rendezettek legyenek a közterületek. Varsányban idén ősszel újabb gyümölcsfákkal gazdagították a már meglévő héthektáros gyümölcsöst. – Ültettünk birs-, cseresznye-, meggy-, körte- és almafát is – tájékoztatott Kanyó Judit polgármester. – Pályázati támogatást és saját forrást is felhasználunk annak érdekében, hogy különféle dísznövényekkel tegyük szebbé a falut. A közfoglalkoztatásban részt vevők az őszi hónapokban az olyan mindennapos feladatokat is elvégzik, mint a lehullott falevelek összegyűjtése. Minden helyi termést betakarítunk, sőt, az asszonyok még a határban lévő csipkebogyót is leszedik. A különböző alapanyagok a feldolgozóüzembe, majd egy közétkeztetést is biztosító étterembe kerülnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában