támogatás

2021.11.09. 18:24

Baba-mama program segíti a magukra hagyott salgótarjáni édesanyákat

Mint arról már beszámoltunk, a közelmúltban tartotta soron következő ülését a város közgyűlése. A képviselők egyebek mellett megszavazták, hogy Salgótarján csatlakozik a Babamama CSOMAG elnevezésű programhoz, illetve a „Kamaszbarát Önkormányzatokhoz” is.

Gerhát Karina

A megyeszékhely önkormányzata is csatlakozik a „babamamatudakozó” „Babamama CSOMAG” programjához, amelynek célja, hogy a lehető legtöbb egyedülálló édesanyának nyújtson segítséget.

– A „babamamatudakozó” egy online közösség, amely már 14 éve országos szinten működik, jelenleg 200 ezer aktív tagja van. A közösség az önkormányzatokkal 2019 júliusában indította el a Kormány családbarát támogatásait kiegészítő családbarát programot, finn mintára, Babamama CSOMAG néven. Ez azon városokban elérhető, ahol az önkormányzatok kiemelt figyelmet fordítanak a szülővé válás támogatására, és csatlakoznak a programhoz. Ennek legfőbb célja, hogy a lehető legtöbb olyan egyedülálló édesanyának nyújtsanak segítséget, akiket szülés után nem vár otthon apuka – mondta el Fekete Zsolt polgármester a közgyűlésen.

Hozzátette: a „babamama­tudakozó” adatai szerint Magyarországon jelenleg az éves születési szám több mint tíz százalékát, közel 10 ezer újszülöttet és édesanyját érint ez a nehézség. Ezek a csomagok olyan egyedülálló anyákhoz jutnak el, akiket várandósságuk alatt vagy szülés után hagytak magukra. A közösség a Megyei Jogú Városok Szövetségén keresztül lépett kapcsolatba Salgótarján önkormányzatával. A „babamamatudakozó” programjához már több megyei jogú város is csatlakozott.

A helyi önkormányzat júniusban, a közösség támogatásával, a Salgótarján és Térsége Egészségügyi-Szociális Központ bevonásával és a védőnők közreműködésével két kismama részére adott át csomagot. Ezek egyenként 50 ezer forint értékben tartalmaztak minden olyan terméket, ami elengedhetetlen egy újszülött számára. A csomagban az újszülöttek gondozásához szükséges krémek, babaápolási kellékek, eszközök, matrac, babatakaró, pelenka, rugdalózó, valamint az édesanyák számára egészségmegóvó termékek, teák, krémek voltak.

A „babamamatudakozó” kiterjedt szponzori hálózattal rendelkezik, amelyet igyekszik folyamatosan bővíteni. Ennek köszönhetően az 50 ezer forint értékű dobozt az önkormányzat számára 30 ezerért biztosítja. A városháza hagyományteremtő szándékkal 2022-től folyamatosan biztosítani kívánja ezt a lehetőséget az arra rászoruló jogosultaknak. A gyermekükkel egyedül maradt anyák személyének a megállapítása, illetve a csomag eljuttatása a Salgótarján és Térsége Egészségügyi-Szociális Központon keresztül, a területi védőnők bevonásával történik majd, fenntartói ellenőrzés mellett. A doboz tartalmának beszerzését és a vele járó koordinálási feladatokat a „babamamatudakozó” szervezi.

A védőnőknek 2019-ben 19, míg 2020-ban 6 várandósság alatt vagy szülést követően egyedül maradt édesanyáról volt tudomásuk. A szakemberek azonban nem minden érintettről szereztek tudomást. Ennek okán az előterjesztés és a határozati javaslat 1 millió forintos alap képzését irányozza elő, amelyből évente 33 csomag biztosítása lehetséges a rászoruló jogosultaknak.

A közgyűlésen elhangzott az is, hogy a megyeszékhely önkormányzata is jelentkezik a 8K az Életminőség Fejlesztéséért Alapítvány Kamaszbarát Önkormányzat elnevezésű pályázatára, amelynek keretében a város legszorgalmasabb osztályát jutalmazzák majd.

A salgótarjáni közgyűlés legutóbbi ülésén elfogadott javaslatból kiderül, hogy a 8K az Életminőség Fejlesztéséért Alapítvány évekkel ezelőtt hirdette meg a Kamaszbarát Önkormányzat pályázatát, amelyet a 2021–2022-es tanévben újra elindít. Ez a felső tagozatos és középiskolás diákok Javíts egy jegyet! elnevezésű tenderéhez kapcsolódik. Az az osztály, amelyik a legtöbbet javít tanulmányi átlagán az előző tanév végéhez képest, részt vehet a hetedik Országos Osztálykirándulás – Kamaszfesztiválon, amelynek a Miskolci Egyetemváros ad majd otthont 2022. május 26. és 29. között.

Ismeretek bővítésére és életre szóló élményekhez adnak lehetőséget

A Kamaszfesztivál a tanulmányi kirándulások előírásán alapul, amely diákok és pedagógusok számára biztosítja Magyarország természeti kincseinek, kulturális örökségeinek megismerését, s életre szóló közösségi élményeket nyújt. A beérkezett pályázatok eredményeit 2022. február 14-én hirdetik ki a Kamaszfesztivál honlapján. Az országos díjátadó ünnepséget március 30-án rendezik meg, ahol a „Kamaszbarát Önkormányzat” polgármesterei, delegáltjai személyesen adják át a nyertes osztály számára felajánlott díjat.

Fekete Zsolt javasolta az önkormányzat jelentkezését a pályázatra, amit a közgyűlés tagjai meg is szavaztak. Ezzel is lehetőséget szeretnének biztosítani a város fiataljainak az ismereteik bővítésére és új élmények szerzésére az iskolában nyújtott kiemelkedő eredményeiknek köszönhetően. A pályázat során várható költségeket figyelembe véve az önkormányzat az ifjúsági előirányzat terhére 600 ezer forinttal támogatja azt az osztályt, amely elnyeri a Salgótarján Legszorgalmasabb Osztálya címet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában