Nógrádszakál

2021.10.29. 15:00

Több felújítással végeznek az idén

Néhány héten belül befejeződnek a folyamatban lévő felújítások a községben. Az utolsó simításokat végzik a szakemberek az orvosi rendelő épületén, de rövid időn belül elkészül a polgármesteri hivatal belső tatarozása is.

F. O.

Radvánszky Judit polgármester elmondta: a fűtési szezonra nem készült el a községháza, és a rászánt több mint 20 millió forintos támogatást is át kellett csoportosítani az emelkedő építőanyagárak miatt. A külső vakolat javítása is szerepelt az előzetes tervekben, de azt későbbre halasztják, mivel szeretnének szigetelést is az épület falaira. A kivitelezéséhez egy másik pályázat segítségére is szükségük lesz. Jelenleg belülről újul meg az épület.

– A folyamatban lévő templomfelújítás is csúszott az előzetes tervekhez képest, de az orvosi rendelő ingatlanán már csak a bejárati ajtót kell elkészíteni. A több mint 13 millió forintos beruházás során a berendezések többségét is kicserélték. Az orvosi részen szinte minden ellátáshoz szükséges felszerelés új lesz, de a védőnőnél is történt korszerűsítés az eszközök terén – mondta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik