üresen

2021.10.05. 17:25

Teraszos lakásokat álmodtak az egykori salgótarjáni iskola helyére

Társasházi lakásokat alakítana ki egy ingatlanfejlesztő cég a régi salgótarjáni számviteli főiskolához tartozott Kistarján úti épületegyüttesben. Erről a salgótarjáni közgyűlés elé a múlt hét kedden került előterjesztés.

K. I.

Kilátás a Kálváriáról az épületre: a volt pártiskolát napjainkra körbenőtték a fák

Forrás: NMH

Fotó: L.B.

A dokumentum szerint az önkormányzat számára is fontos lenne a belvárosban régóta üresen, kihasználatlanul álló Kistarján út 5. szám alatti épületegyüttes hasznosítása, ezért támogatni kívánják a debreceni székhelyű cég fejlesztési elképzeléseit. A kezdeményező által készíttetett koncepcióterv szerint az ingatlanon 33, teraszokkal is rendelkező, 60 és 76 négyzetméter közötti alapterületű lakást lehetne kialakítani. Ezek mellett 34 gépkocsi elhelyezését biztosító garázsok és parkolók épülhetnének, továbbá a lakásokhoz tartozó tárolópincék is megvalósíthatók.

Az egyelőre tervszintű elképzelés kapcsán az önkormányzat múlt heti ülésén arról döntöttek a képviselők, hogy elindítják a szabályozási háttér módosítását annak érdekében, hogy a beruházásnak a későbbiekben ilyen akadálya ne legyen. Ennek során intézményterület helyett településközpont kategóriára kívánják módosítani az ingatlan építési övezeti besorolását.

Az ingatlan 1972. szeptember 22-én kapott építési engedélyt, mint a korabeli Magyar Szocialista Munkáspárt oktatási intézménye. Később funkciója megváltozott, a számviteli főiskolához tartozott. Az oktatási tevékenység a főiskola bezárásával megszűnt, az épület jelenleg üresen áll.

Kilátás a Kálváriáról az épületre: a volt pártiskolát napjainkra körbenőtték a fák
Fotó: L.B. / NMH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában