HELLO HALLOWEEN!

2021.10.30. 17:51

Rémisztően jó Halloween programokkal várták az Eresztvénybe látogatókat

Lidérces meglepetések várták szombaton az Eresztvényben megrendezett Hello Halloween! elnevezésű program látogatóit.

Sz. R.

Fotó: Hegedus Mark

A több éves hagyománnyal rendelkező Hello Halloween! nevet viselő programot ezúttal új helyszínen, az Eresztvényi Látogatóközpont környékén rendezték meg a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. munkatársai, a Salgótarjáni Városfejlesztő és Turisztikai Kft. közreműködésével. Az erdei helyszínre a Halloween Expresszé változott kisvonat segítette az eljutást, amely két óránként indult a Balassi Bálint Megyei Könyvtártól.

A rendezők számos új és hagyományos programmal várták az érdeklődőket.

– A Salgótarjáni Vásárcsarnok és Piac idén is több száz darab tököt adományozott az összejövetelre, így sokan elsajátíthatták a töklámpás készítés fortélyait. Újdonságnak számított a családi vetélkedő, amelyen több mint hetven család tagjai mérették meg magukat karikadobálásban, tökös seprűzésben és memóriajátékokban. A próbatétel után minden résztvevő ajándékkal gazdagodott – mondta el Balogh Katalin, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A program lebonyolításában a Mackóvár Központi Óvoda pedagógusai is közreműködtek. Az apróságokat a Madách Színház színészei szórakoztatták, valamint bohóc- és bűvész show tette még fergetegesebbé a hangulatot. Kézművesfoglalkozásokkal és jelmezversennyel is készültek a szervezők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában