szavazás

2021.10.14. 17:01

Nógrád megyéből kerülhet ki az ország legszebb kilátója és turistaháza

Elindult a közönségszavazás az ország kedvenc kilátójára és turistaházára. Az esélyesek között pedig több nógrádi helyszínre is bukkanhatunk. Az érdeklődők az Aktív Magyarország Facebook-oldalán a képek kedvelésével választhatják ki kedvenc helyszíneiket október 25-ig.

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

Az MTI tájékoztatása szerint az Aktív Magyarország második alkalommal hirdette meg az Év Kilátója és az Év Turistaháza pályázatot, melyekre a nagyközönség nevezhette kedvenc aktív turisztikai célpontjait. A pályázat célja, hogy minél többen ismerjék fel az aktívan eltöltött szabadidő fontosságát, és induljanak el, fedezzék fel az ország legszebb panorámáit, valamint leghangulatosabb turistaszállásait. A több tucat beérkezett nevezésből egy szűkített kör alakult ki, melyek közül most a nagyközönség választja ki szavazással, hogy melyik legyen az ország kedvence – olvasható a közleményben.

Mint írják, a beküldött pályázatok közül az Aktív Magyarország zsűrije szakmai szempontok alapján válogatta ki a 10-10 legjobbat. Olyan jó állapotú, rendezett környezetű célpontok kerültek be, melyek izgalmas turistautak mentén fekszenek, így sokan megfordulnak a helyszínek környékén. Egyre egyedibb kilátókat építenek, hogy még vonzóbbá tegyék a természetjárást, a turistaszállások pedig egyre korszerűbbek, ma már a legtöbb helyen modern felszereltséggel várják a kikapcsolódni vágyókat.

A tíz kilátó, amelyekre voksolni lehet: Bölömbika kilátó (Tisza-tó), Kéz-kilátó (Hollókő), Szent Korona-kilátó (Kisgyőr), Őrtorony-kilátó (Tihany), Lila-hegyi kilátó (Győrújbarát), Kardosfai-kilátó (Zselickisfalud), Tepke-kilátó (Felsőtold), Sástó kilátó (Mátrafüred), Csergezán Pál-kilátó (Páty) és a Gloriette-kilátó (Sopron).

Fotó: K. B. / Nool

A közönség az alábbi tíz turistaházra szavazhat: Anna vadászlak (Telki), Agostyáni kulcsosház (Tata), Szelcepuszta Turistaszálló (Szin), Százesztendős Révészház Apartman (Szigetmonostor), Szalajka-ház (Gyöngyössolymos), Somoskői Kirándulóközpont (Salgótarján), Roth Turistaház (Sopron), Ivánka Szálló (Arló), Pohánka vendégház (Gömörszőlős), valamint Gyopár Kulcsosház (Hosszúhetény).

Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

Azért, hogy a verseny minél színesebb legyen, a tavaly bejutott 10-10 legjobb pályázat idén nem indulhatott, ők jövőre kapnak újabb esélyt – áll az összegzésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában