megelőzés

2021.10.18. 06:50

Így fűthetünk biztonságosan a nógrádi szakemberek szerint

Beköszöntött a fűtési szezon. Sokan azonban, hogy csökkentsék költségüket, háztartási hulladékot is elégetnek a tüzelőberendezésekben. Ez jogszabályba ütközik, hiszen környezetszennyező, egészségkárosító, és akár életveszélyes állapotot is előidézhet.

Nagy Orsolya

– A szilárd tüzelésű fűtőberendezésekben kizárólag a gyártó által előírt anyagot szabad elégetni – hívta fel a figyelmet Kapás Márton, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.

Mint mondta, a fával való tüzelés esetén csak papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen, száraz fahulladék használható, háztartási hulladék nem, de farostlemezzel és laminált lapokkal sem szabad tüzelni. A szén-, fa- vagy vegyes tüzelésű kályhákat pedig csak aprított fával, papírral és a kereskedelemben kapható alágyújtóssal szabad begyújtani, semmiképpen sem benzinnel.

Kapás Márton hozzátette: amennyiben valaki mégis szeméttel fűt, az a tüzelőberendezés idő előtti tönkremenetelét okozhatja, de a biztonságos működés feltételeinek romlását is eredményezheti. A szén-monoxidon kívül egyéb mérgező gázok keletkezéséhez is vezethet, amelyek veszélyt jelenthetnek az adott háztartásban élőkre. A kémény belső falára rakódott vastag korom és kátrányréteg a fűtés során létrejövő hő hatására izzani kezdhet és meg is gyulladhat. Az így keletkező lángok átterjedhetnek a ház tetőszerkezetére is, és akár az egész épület a lángok martalékává válhat.

A megbízott szóvivő hangsúlyozta: megfelelő minőségű tűzifát kell használni, valamint a tüzelőberendezéseket sem szabad túlterhelni, mindegyiket szakemberrel kell ellenőriztetni. Utóbbit legalább évente egyszer, lehetőleg még a fűtési szezon kezdete előtt érdemes megtenni.

Varga Tamás környezetmérnök, salgótarjáni biológia, földrajz és környezettan szakos középiskolai tanár korábban elárulta, hogy milyen következményekkel járhat, ha rossz a levegő minősége.

– Amennyiben a légszennyezettség szintje meghaladja a határértéket, akkor az már az egészségre is ártalmas lehet. A szálló por a légutakba jutva nyálkahártya-irritációt és a tüdő védekezősejtjeinek a pusztulását okozhatja. Súlyos esetekben növeli a légzőszervi rákos elváltozások kockázatát is. A szmog egyébként leginkább novembertől fenyegeti Nógrád megyét, amikor az idő hidegebbre fordul, s a kipufogógázok mellett az intenzívebb fűtési szezonnal járó nagyobb füst is gondot okozhat – hangsúlyozta Varga Tamás.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint az elmúlt években elkészített országos légszennyezőanyag-leltárok adatai alapján a kis méretű szállópor-kibocsátás több mint 80 százalékát a lakossági fűtés okozza.

Mint kiderült, a gyengébb minőségű szenek és a hulladékok égetése során jelentős mennyiségű és fajtájú káros anyag keletkezik, egyrészt a tüzelésre nem alkalmas anyagok összetételéből, másrészt a relatíve alacsonyabb égetési hőmérsékletből adódóan. Ezek közül egyesek nemcsak mérgezők, de a tüdőrák kockázatát is többszörösére növelik. A leginkább környezetbarát fűtési mód a gázfűtés és a távhő használata.

Amennyiben valaki zavaró, irritáló és feltehetően az egészségre ártalmas légszennyezést érzékel, akkor azt az illetékes járási hivatalnál jelentheti be.

Felhalmozott szemét gyulladt ki

Szűkebb hazánkban is történnek olykor a nem megfelelő fűtés következtében tűzesetek. A közelmúltban például egy lakásban okozott gondot a szemét. Kapás Márton elmondta, hogy egy többlakásos etesi kolóniaépület egyik szobájában a kandalló előtt felhalmozott fa, illetve szemét gyulladt ki. A hőhatás következtében a berendezési tárgyak is károsodtak, valamint az ablakok üvegei is betörtek. A salgótarjáni hivatásos tűzoltók vonultak a tűzeset helyszínére, akik egy vízsugár segítségével a lángokat eloltották, majd a károsodott berendezési tárgyakat és a fát kihordták a lakásból. Személyi sérülés nem történt, azonban a helyszín lakhatatlanná vált. Az ott élő két személyt ideiglenesen a szomszédban tudták elhelyezni.

 

Ezek is érdekelhetik