halóriás

2021.10.06. 09:14

Emberméretű harcsák akadtak horogra a nőtincsi tavon

Október 4-én vette kezdetét a Harcsafogó baráti peca nevezetű összejövetel a nőtincsi Szent István-tavon. Azóta már két rendkívüli méretű harcsa is horogra akadt.

Lászlók Judit

A péntekig tartó eseményre az egész országból érkeztek, összesen tizenhét csapat vesz rajta részt. Pálinkás Viktor, az összejövetel szervezője és a Váci harcsalesők csapatának vezetője portálunknak elmondta, két óriásharcsát is kifogtak már.

– Az egyik példány 106,8 kilogrammot nyomott és 227 centiméter hosszú volt, ezt a Laci Team nevű csapat fogta ki, a hatalmas hal partra való emelésében a Váci harcsalesők csapata is segített. Az Ipolyman Catfish Team pedig egy 105 kilogrammos 227 centiméter hosszú harcsát horgászott ki a Szent István-tóból. A tó történetében erre eddig még nem volt példa – mondta Pálinkás Viktor, aki szerint az országos ranglistán valószínűleg mindkét példány előkelő helyet foglalhat majd el.

Harcsa a parton. A nagyobbik példány a magyar ranglista második helyére várható
Fotó: Beküldött

Mérlegelés után a harcsákat visszaengedték a tóba. Pálinkás Viktor reméli, hogy a péntekig tartó eseményen lesz még hasonló élményben részük a horgászoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában