amikor minden perc számít

2021.09.30. 11:30

Nem jellemzőek a tűzesetek Nógrád megye oktatási intézményeiben

Minden történésre fel kell készülni megyénk óvodáinak és iskolának, hiszen bármikor előfordulhat egy-egy tűzeset, amely során minden perc számít.

Nagy Orsolya

Gyakorlatoznak a salgótarjáni tűzoltók. Minden eshetőségre fel kell készülni

Forrás: NMH

Fotó: Hüvösi Csaba

Szűkebb hazánkban szerencsére nem jellemzőek a tűzesetek a nevelési-oktatási intézményekben. Annak érdekében, hogy ez is így maradjon, fontos a tűzmegelőzési és tűzvédelmi kötelezettségek megismerése és betartása.

Kapás Márton, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője elmondta, hogy minden intézménynek rendelkeznie kell tűzvédelmi szabályzattal, amelyet évente aktualizálni kell.

– A dokumentumnak tartalmaznia kell egyebek mellett a munkáltató és a munkavállalók tűzvédelmi kötelezettségeit, a munkavégzéssel kapcsolatos tűzvédelmi szabályokat, a tűz megelőzésére, eloltására és a menekülésre és a mentésre vonatkozó magatartási szabályokat – közölte Kapás Márton.

Hozzátette: a jogszabályok betartása mellett kiemelten fontos a tűzvédelmi oktatás is a dolgozók részére.

Gyakorlatoznak a salgótarjáni tűzoltók. Minden eshetőségre fel kell készülni
Fotó: Hüvösi Csaba / NMH

A megbízott szóvivő arra is kitért, hogy legalább évente egyszer tűzriadó gyakorlatot is tartanak az intézményekben a munkavállalóknak és a gyermekeknek egyaránt.

– Pedagógusok részéről kiemelten fontos a hiányzók létszámának vezetése, hogy egy esetleges tűzeset során pontosan meg tudják mondani a kiérkező tűzoltóknak a még bent tartózkodó, mentendő személyek számát.

A gyermekek figyelmét pedig fel kell hívni, hogy ne töltsék az időt pakolással, hanem hagyják ott a felszerelésüket a tanteremben.

– Semmiképpen se menjenek vissza érte az égő épületbe – hangsúlyozta a megbízott szóvivő, aki kiemelte a menekülési útvonalak biztosításának a fontosságát is, amelyeknek elengedhetetlen a szabadon tartása, és amelyeket táblák, valamint biztonsági jelek mutatnak meg – mondta Kapás Márton.

Emellett a tűzoltó készülékek felszerelése és megfelelő karbantartásuk is elengedhetetlen, de az intézményeknek tűzriadó tervvel is rendelkezniük kell.

Lángolt az iskola tetőszerkezete

A közelmúltban a palotási általános iskolában, a Szabadság úton történt egy tűzeset, amelyből nem lett nagyobb probléma a tűzoltók és az önkéntesek gyors beavatkozásának köszönhetően. Kapás Márton portálunkat arról tájékoztatta, hogy a nyári szünidő alatt az iskola tetőszerkezete égett mintegy négy négyzetméteren. A tüzet az ott dolgozók még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották egy porral oltó készülékkel. A megbízott szóvivő azt is elárulta, hogy a helyszínre vonultak a pásztói és a hatvani hivatásos tűzoltók, valamint a Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei, akik a tetőt átvizsgálták, majd a tűz környezetét áthűtötték egy vízsugárral.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában