vakáció

2021.09.02. 19:45

Rengeteg forgatással és kevés pihenéssel töltötték a vakációt a nógrádi hírességek

Pihenéssel és rengeteg munkával töltötték megyénk hírességei az idei nyarat, akik bíznak benne, hogy az őszi időszakban a koronavírus-járvány nem hoz újabb korlátozásokat a szakmájukban.

N. O.

Nem unatkoztak idén nyáron szűkebb hazánk sztárjai. Szolnoki Péter énekes elmondta, hogy főleg munkával töltötte az elmúlt pár hónapot.

– Június közepe óta szerencsére folyamatosan úton vagyunk, úgyhogy koncertekkel telt az elmúlt időszak. Ezen kívül egy rövid, öt napos nyaraláson is voltunk Horvátországban – közölte Szolnoki Péter.

Hozzátette: őszre nem igazán tervez semmit, hiszen nem mer a világjárvány miatt. Ugyanakkor bízik benne, hogy nem lesz majd teljes leállás. Az énekes a közelmúltban egyébként készített egy új klipet is, amely várhatóan szeptemberben jelenik majd meg.

Pindroch Csaba színművész úgy fogalmazott, hogy sok időt töltött Berekszászon a nyáron, ahol a felesége forgatott, de Szarvasra is ellátogatott. Ezen kívül Horvátországban voltak nyaralni, de volt néhány előadása is.

– Az elmúlt hónapok főként a pihenésről szóltak. Ősszel pedig bőven lesz majd munkám. A 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnöke vagyok, így sok feladatot kell majd ellátnom, de megkezdődik hamarosan az évad is, amely során saját darabjaimmal járjuk az országot, illetve még lesz egy előadásom a Thália Színházban is – tájékoztatta portálunkat a színművész.

Gáspár Győző elárulta, hogy végig forgatott a nyáron, így a nézők hamarosan ismét láthatják az egyik kereskedelmi csatorna képernyőjén a Van életünk című műsorban.

Hozzátette: sok volt a munka, de azért nyaralásra is jutott idő belföldön, amelyekből néhány pillanatot majd a nézők is láthatnak.

Emellett a showman továbbra is tevékenykedik a mezőgazdaságban, az őszi időszakra pedig bőven van terve, azonban nem lehet tudni még, hogy a járvány negyedik hulláma mit tartogat mindenki számára.

Oláh Gergő énekes családja hamarosan újabb taggal bővül, hiszen felesége gyermeket vár. Az elmúlt időszak azonban neki is munkával telt, de a Balatonnál is pihentek pár napot.

Mint mondta, nagyon jól telt a nyár, sok koncertje volt és táborokba is ellátogatott, de forgatott is, így a közeljövőben a televízió képernyőjén is látható lesz egy műsorban.

– Jelenleg nem érzem, hogy lenne vírus a világban. Augusztusban végig voltak fellépések és a szeptember is tele van szerencsére koncertekkel. Jönnek majd újabb dalok, ősz közepére pedig érkezik egy szerelmes zene, amelyhez klipet is forgatok – emelte ki Oláh Gergő, aki bízik benne, hogy az őszi és téli időszakban nem lesz korlátozás a zeneiparban, de majd kiderül, hogy mit hoz a jövő.

Az énekes kifejtette, hogy nemrégiben Salgótarjánban is fellépett, amelynek nagyon örült, hiszen örömmel lép szűkebb hazánkban színpadra, de sajnos ritkán kap meghívást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában