közvetítés

2021.09.17. 15:40

A városi televízióban is közvetítik a megújult Kisboldogasszony-templom megáldását

Ünnepi szentmise keretében áldják meg a megújult salgótarjáni Kisboldogasszony főplébánia-templomot és annak megszépült környezetét szeptember 18-án, szombaton 10 órától.

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A misét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálja. Azok, akik nem tudnak részt venni az egyházmegye különleges eseményén, a televízió képernyőjén visszanézhetik azt! A Salgótarjáni Városi Televízió első alkalommal szeptember 20-án, hétfőn 19 óra 30 perctől közvetíti a szentmisét. Az ismétlés szeptember 25-én, szombaton 19 óra 30 perctől látható majd.

A Főplébánia templom és környezete több ütemben, a Modern Városok program keretében újulhatott meg. A fejlesztés során többek között kialakítottak egy fűthető téli kápolnát, restaurálták a festményeket, szobrokat. Új padok és modern hangtechnika került beszerzésre. Megtörtént a templom környékének parkosítása, felújították a templomhoz vezető lépcsősort és a támfalat. A munkálatok folyamán egy régóta keresett kriptát is megtaláltak, ahol az 1855-ben elhunyt Jankovich Antal, illetve lánya, az 1870-es években elhunyt Jankovich Antónia sírja található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában