2021.08.01. 13:53
Polgárőrként is helytáll a magyargéci önkormányzati konyha vezetője
Verbóiné Horváth Beáta az önkormányzat konyhájának élelmezésvezetője, de sokrétű feladataihoz nemcsak a kétszáz adagos konyha vezetése tartozik.

Verbóiné Horváth Beáta többek között polgárőrként is tevékenykedik a településen
Forrás: NMH
Fotó: Sz. F.
A konyha raktárában is bőven akad tennivaló, mindezek mellett pedig aktívan részt vesz a település életében. Szívesen vállal munkát a falu díszítésében, a község szélén lévő szalmabábukat is ő „öltözteti” fel. Továbbá a közfoglalkoztatási kiállításokon is aktívan részt vesz. Mindezek mellett jó ötletekkel, javaslatokkal járul hozzá a különböző programok megvalósításához.
Többek között az ő ötlete volt, hogy karácsony ünnepe előtt rendezzék meg a Szeretet utcáját, amelynek immár komoly hagyománya van a községben. Verbóiné Horváth Beáta ráadásul helyi polgárőrként is tevékenykedik.

Fotó: Sz. F. / NMH
Vendéglátói végzettséggel dolgozik az önkormányzat konyháján, ahol az iskolásoknak, óvodásoknak és a szociális étkeztetést igénybe vevők részére főznek. Ahogy mondta, az utóbbiak száma egyre növekszik a településen. Ő a felelős az étlap kigondolásáért, mindig tíz napra előre állítja össze a tervet, a közétkeztetési rendelet figyelembevételével. Ügyel arra is, hogy változatos legyen a menü, egyedül ő dönti el, hogy mikor, mit főznek, és a minőségért is ő felel.
– Számomra fontos, hogy az emberek elégedettek legyenek az elfogyasztott étellel. Sohasem zárkóztam el a közösségi élet elől, mindig szívesen részt veszek a falu különböző programjainak a szervezésében, szeretek közösségben dolgozni és szívemen viselem a falu sorsát – mondta.