támogatás

2021.08.07. 11:20

Megszüntetik a szégyenfoltot Mátrakeresztesen, kulturált pihenőhely épülhet

Több beruházás is folyamatban van Mátrakeresztesen, ahol rendbe tették a patak mederfalát, új közösségi teret alakítanak ki, hamarosan pedig kulturált pihenőhely is várja majd a Mátrába érkező turistákat.

Nagy Orsolya

Évek óta nem üzemel már a régi bolt és a mellette álló kocsma. A két épületet lebontják, a területet rendezik, itt is megállhatnak majd a turisták

Forrás: NMH

Fotó: H. Cs.

Mintegy hatvanmillió forint támogatást nyert el a közelmúltban a helyi önkormányzat. Farkas Attila, Pásztó polgármestere portálunknak elmondta, hogy a beruházásnak több célja is van.

– A Pásztóhoz tartozó településrészen egymás mellett áll egy régi bolt és egy kocsma, amelyek évek óta nem üzemelnek már, és mostanra borzalmas állapotba kerültek. Ez a terület a település szégyenfoltja, ezért a támogatásból megvásároljuk és lebontjuk az épületeket, mert menthetetlenek – közölte Farkas Attila.

Hozzátette: ezen túlmenően egy kulturált pihenőhelyet szeretnének létrehozni az érintett területen, hogy a Mátrába vezető út mentén a turisták méltó helyen tudjanak megpihenni. Itt a tervek szerint padokat helyeznek majd ki nyársalóval, valamint mosdóval. A település vezetője arra is kitért, hogy egy kisebb piacot is kialakítanak majd szintén a természetbe induló forgalom számára, akik helyi termelők áruikat vásárolhatják majd meg. Ezzel a beruházással is a helyi turizmust szeretnék erősíteni.

Évek óta nem üzemel már a régi bolt és a mellette álló kocsma. A két épületet lebontják, a területet rendezik, itt is megállhatnak majd a turisták | Fotó: H. Cs. / NMH

Más fejlesztés is folyamatban van jelenleg a településen. Farkas Attila kiemelte, hogy a Kékesi úton megerősítették a patak mederfalát újabb gabion falszakasz megépítésével.

Erre azért volt nagy szükség, mert korábban, a 2012-es évek körül az akkori városvezetés nem végezte el teljesen, így legalább négy házat veszélyeztetett a csapadék. A lakók pedig többször is jelezték már az önkormányzatnál a problémát, amelyet most sikerült megoldani.

Ezen túlmenően javában zajlanak a Zöld város II. elnevezésű projekt munkálatai, amelyre még 2018 őszén nyert el mintegy 190 millió forintos támogatást Pásztó önkormányzata. A beruházás során Hasznoson és Mátrakeresztesen közösségi és sportprogramok megvalósítására is alkalmas városi aktív rekreációs tereket hoznak létre.

Mátrakeresztesen a focipálya környékén lévő ingatlanon két részből álló fedett közösségi teret alakítanak ki. A polgármester elárulta, hogy öltöző, büfé és vizesblokk is várja majd a környékbelieket. Ezenkívül egy faszerkezetű fedett színpadot is létrehoznak, a zöldterületen pedig asztalokat és padokat helyeznek ki.

Idén lesz falunap

Ebben az évben augusztus 14-én, szombaton rendezik meg a hagyományos falunapot a településen, amely reggel hét órakor veszi kezdetét zenés ébresztővel. Később szentmisét tartanak, majd emléktáblát avatnak. A délutáni órákban hagyományőrző együttesek lépnek színpadra, amely után a Hidvégi Band, valamint Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar gondoskodik a jó hangulatról. Ezenkívül egész napos programokkal várják az érdeklődőket, így például íjászattal, népi játszótérrel, kirakodóvásárral, pónilovaglással és ugrálóvárral is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában