nyugdíjasklub

2021.07.06. 19:45

Nagy tervei vannak a nógrádi nyugdíjasok új elnökének

Mesterné Molnáry Mária, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Nógrád megyei elnöke nemrégiben lemondott tisztségéről. Megyénk 21 klubjának megbízottjai a szécsényi Bunder Irént választották meg új elnöknek.

Szenográdi Ferenc

Bunder Irén a városi nyugdíjasklub elnöke volt korábban

Forrás: NMH

Fotó: Sz. F.

Az agilis közösségi ember hatéves kora óta tagja volt iskolája, a szécsényi Mikszáth Kálmán Általános Iskola tánccsoportjának. Azt követően hosszabb ideig táncolt a helyi néptánccsoportban is, majd negyvenévesen kezdett el aerobikozni.

Az aneszteziológiai szakasszisztens végzettséggel rendelkező Bunder Irén korábban a balassagyarmati kórházban dolgozott még a nyugállományba vonulását követően is néhány évig. Közben hat évvel ezelőtt felkérték, hogy a lemondott Kiss Lajosné helyett vállalja el a nyugdíjasklub elnöki beosztását Szécsényben.

Bunder Irén a városi nyugdíjasklub elnöke volt korábban
Fotó: Sz. F. / NMH

Továbbvitte az előző vezetés alatt szervezett jó programokat, és új elemekkel tette még gazdagabbá a közösség életét. Elvégezte a szenior örömtánc tanfolyamot, amelyet a nyugdíjasok körében népszerűsít. Kirándulásokat, s egyéb szórakoztató programokat biztosított a tagság számára, mintegy bizonyítva, hogy kiegyensúlyozott életet lehet élni nyugdíjaskorban is.

– Megyei vezetőként szeretném megtartani a jól bevált programokat, kulturális találkozókat, klubtalálkozókat, römipartikat, sportösszejöveteleket, a szavalóversenyt, a mesemondók találkozását. Terveim között szerepel a főző- és sütő-összejövetelek megvalósítása is – mondta az új elnök, hozzátéve: – Úgy gondolom, hogy három-négy klub találkozásával többféle kulturális és sportprogramot meg lehet majd valósítani, ezért tovább kívánom erősíteni a klubok közötti kapcsolatokat.

Bunder Irén arra is kitért, hogy további szórakoztató programok, kézműves-foglalkozások megvalósítása is szerepel a tervei között. Jó kapcsolatot ápol az „Életet az éveknek” Országos Szövetséggel, és más megyék klubjaival is szeretné felvenni a kapcsolatot. Célja, hogy a megye különböző részein élő nyugdíjasok jobban megismerjék egymást, s minél több közös rendezvényen vegyenek részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában