Dance Challenge

2021.05.21. 07:10

Különleges koreográfiával csatlakoztak a Jerusalema kihíváshoz a bátonyterenyei fáysok

Körbejárta a világot a Jerusalema Dance Challenge, amely kezdeményezéshez a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum (NMSzC) Fáy András Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanárai és technikai dolgozói is csatlakoztak. A tervek szerint a diákokkal is készítenek majd – különleges, az iskola profiljait bemutató elemeket tartalmazó – videókat, amelyekkel szintén nevezni fognak a kihívásra.

Veres Edina

Fotó: Beküldött fotó

A Jerusalema Dance Challenge mozgalom 2020 februárjában indult útjára. A kihívásban a NMSzC Fáy András Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium is részt vett. Az ötlet megálmodója és szervezője az intézmény egyik oktatója, Kurcsik Enikő volt.

– Az interneten találkoztam először a Jerusalema című zenefeldolgozásra lejtő csoportok videóival. Az egésznek a mondanivalója fogott meg először, hiszen a kihívás célja, hogy megmutassa: a vírusveszély miatt mindenkinek szüksége van a zene és a tánc okozta örömre és összetartozásra. Ezt különösen fontosnak éreztem most, a járvány miatti bezártság idején. Így gyorsan felkerestem néhány bevállalós kollégát az ötletemmel, akik azonnal vállalták a szereplést – fejtette ki Kurcsik Enikő.

Az eredeti koreográfi át tányérokkal a kézben ropták, a fáysok az iskola címerét emelték a magasba
Fotó: Beküldött fotó

A" target="_blank" rel="noopener noreferrer"> néhány perces videó elkészítésében Richweisz Dóra és Tamás Istvánné személyében két technikai dolgozó, illetve négy oktató – Soósné Lehoczki Beáta, Jancsura Ildikó, Maruzs Orsolya és Kurcsik Enikő – vettek részt. Mellettük táncolt továbbá egy volt fáys diák, Árváné Bognár Evelin is.

– Az eredeti koreográfiában egy angolai csoport tányérokkal a kezeikben „ropta” a zene ütemére. Ők indították el a kihívást azzal, hogy a közösségi oldalra feltöltött videónál megjelöltek ismerősöket, illetve barátokat, hogy ezt csinálják utánuk! Így indult útjára a napjainkban már a világot is körbejáró kihívás. Természetesen a mozdulatsor nincs kőbe vésve. A mi koreográfiánk huszonnégy tánclépésből áll. A csoporttagjaink közül többen zumbaórákat látogatnak, így például innen is merítettünk néhány mozdulatot. A videó elkészítését Szőke Győző kollégánk vállalta magára, a képi anyag rögzítésének folyamata – természetesen az egészségügyi előírások betartása mellett – jó hangulatban zajlott. Az " target="_blank" rel="noopener noreferrer">iskola közösségi oldalára feltöltött felvételünk gyorsan népszerűvé vált, amit mutat, hogy egyetlen nap leforgása alatt több mint 1500-an tekintették meg, illetve többen meg is osztották – árulta el a pedagógus, aki arra is kitért, hogy az intézmény senkit sem jelölt meg a videó megosztásakor kihívottként. Ehelyett a tervek szerint hamarosan új felvételt készítenek a Fáyban, méghozzá a tanulók részvételével. Kurcsik Enikő, a diákönkormányzat segítő pedagógusaként több ötlettel is készül a fiatalokat megmozgató kihívással kapcsolatban.

Természetesen az egészségügyi előírások betartása mellett rögzítették az iskola videóját
Fotó: Beküldött fotó

– Akárcsak a Tetris Challenge-nél, most is az iskola profiljait szeretnénk majd bemutatni a gyerekek bevonásával. A rendészeti technikusoknál például az iskolai egyenruha elég kifejező lehet, míg a hegesztők vagy az asztalosok esetében ugyanezt a műhelyben valamilyen munkaeszközzel tudnánk elérni. Az elképzelés egyelőre ott tart, hogy a szakoktatók segítségével próbáljuk megtalálni a kivitelezés biztonságos módját – mondta Kurcsik Enikő. A pedagógus elmondása szerint a jövőben is minden lehetőséget megragadnak majd arra, hogy mind a leendő diákoknak, mind a szüleiknek megmutassák: a Fáyban a színvonalas oktatás mellett – még a járvány ideje alatt is – aktív közösségi élet zajlik.

Egyperces videót kellett feltölteni

A Dél-Afrikában napvilágot látott Jerusalema című zenefeldolgozást az örökség napja – azaz a Heritage Day – inspirálta. Miután a NMSzC Fáy András Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium részt vett az örömtáncban, a videójukkal csatlakoztak a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázatára. A Mutasd Magad! nevű felhívás lényege hasonló. Az egyéni vagy csoportos pályázók az egyik népszerű videómegosztó oldalra feltöltött egyperces felvételen megoszthatják másokkal a táncban átélt örömüket, amely felvidítja és közelebb hozza egymáshoz az embereket.

Ez is érdekelheti: Több nógrádi iskola is csatlakozott már a kihíváshoz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában