kiállítás

2021.05.14. 04:00

Emlékképek 55 címmel látható a salgótarjáni fotóművész kiállítása

Az 1942-ben született fotóművész fiatal felnőttként került kapcsolatba e művészeti ággal. Ez irányú tevékenysége 1978 – azaz az 1964-ben alakult Nógrád Megyei Fotóklubba való belépése – után kezdett igazán kibontakozni egyre szélesedő műfaji keretek között, fokozatosan növekvő színvonalon.

Cs. B.

A fotóklub-egyesület elnökeként is sok tervet fontolgat

Forrás: NMH

Fotó: P.TOTH LASZLO

A mesterének tartott Koós Pál halálát követően a tagság egységes akaratából 1982-ben lett az egyesület elnöke, s e funkciójában többször is megerősítést nyert. Vezetésével a klub megannyi rangos elismerést kapott, s az évek során személyesen is jelentős kitüntetésekben részesült: egyebek mellett Madách-díjas lett, és átvehette a Salgótarján díszpolgára címet is.

Ez utóbbi minősítéssel is összefügg, hogy az elmúlt napokban – természetesen a járvány miatt a nyilvánosság kizárásával – önálló kiállítása nyílhatott a József Attila Művelődési Központ úgynevezett Előtér Galériájában az intézmény új, Fő téri épülete felavatásának 55. évfordulója tiszteletére rendezett programsorozat keretében. Az Emlékképek 55 című tárlaton a bő fél évszázad során tartott több emlékezetes esemény látható. Felvillannak fotók például a nemzetközi dixielandfesztiválokról, a folk- és szlovák napokról, Fő téri ünnepségekről, őszi, karácsonyi hangulatokról. A volt igazgatók közül megjelenik Tóth Csaba és Korill Ferenc, van több színházi előadásra emlékeztető fotó, készült kép Fonyó Barbara és Pándy Piroska énekművészekről is. Amennyiben a kiállítás látogatható lesz, bizonyára sok érdeklődőt állít meg a művelődési központba való belépéskor.

A fotóklub-egyesület elnökeként is sok tervet fontolgat
Fotó: NMH

A már régen nyugállományú Homoga József – saját alkotómunkáján kívül – változatlanul sokat foglalkozik a fotóklub-egyesülettel is. Jelenleg a II. negyedévi klubprogram – kiállítások, vetített képes előadások, pályázatok stb. – összeállításán, az eleddig elmaradt közgyűlés, a 2020. évi életmű-díj átadásának előkészítésén és a Salgótarján várossá nyilvánítása 2022-ben esedékes századik évfordulójára való felkészülés teendőin fáradozik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában