gólyahír

2021.05.06. 17:25

Bébibumm Nógrádban: országosan harmadik helyen itt született a legtöbb baba tavaly

A FoglaljOrvost.hu anyák napja alkalmából készült és a KSH hivatalos adataiból kiderült, hogy minden megyében növekedés figyelhető meg a születések számát illetően.

Nool

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

Örvendetes év volt a tavalyi a születésszámok növekedésének tekintetében, hiszen országoan megfordult a 2017-óta tartó lejtmenet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hivatalos oldalán olvasható, legfrissebb adatok szerint szerint 2021 februárjában 7055 gyermek született, és 11 024-en haltak meg. 2020 februárjához viszonyítva az élveszületések és a halálozások száma közel azonos volt. 4096 pár kötött házasságot, ami az előző év azonos időszakához képest 9,3%-kal kevesebb. A népmozgalmi folyamatokat tekintve az elmúlt tizenkét hónap alatt, azaz 2020. március és 2021. február között a születések száma 1,2, a halálozásoké 13%-kal több, ugyanakkor a házasságoké pedig 3,6%-kal kevesebb volt az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest.

Minden megyében több gyermek született a tavalyi adatokhoz képest. A dobogó legfelső fokán Tolna megye található, amit Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg követ, mindenhol 10 százaléknál nagyobb szülésszám-emelkedéssel – derül ki a FoglaljOrvost.hu anyák napjára készített hagyományos összegzéséből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában