ELSŐ LÉPCSŐ

2021.04.07. 20:56

Újranyitás: az összes új szabály létszámkorláttól távolságtartáson át a bírságokig

Ha valaki az újranyitást felhőtlen plázázással szeretné ünnepelni, annak rossz hírünk van: a távolságtartás ott is kötelező. Ahogy várakozás közben is.

Forrás: shutterstock

Orbán Viktor miniszterelnök kedden bejelentette, hogy beoltották a két és fél milliomodik honfitársunkat, így szerdától új védekezési szabályok lépnek életbe, a nyitás első lépcsőjeként. A Magyar Közlönyben meg is jelent a rendelet minderről. Összegyűjtöttük, hogy mik a legnagyobb változások az eddigi rendhez képest. Fontos azonban tudni, hogy ezek nem teljes egészsében váltják ki a korábbi intézkedéseket, hanem azok bizonyaos pontjait módosítják, így például a maszkviselés, vagy a kijárási tilalommal összefüggésben meghatátorozott kivételek továbbra is kötelezőek, és rendezvényeket sem lehet tartani. A most életbe lépő kormányrendelet részletesen kitért arra, mely pontok módosulnak április 7-től.

Kijárási tilalom

A kijárási tilalom már nem este 8-kor kezdődik, hanem este 10-kor. Viszont ugyanúgy hajnal ötig tart.

Szolgáltatások

Március 8-a óta a személyes megjelenést igénylő szolgáltatások helyiségeit, helyszíneit zárva kellett tartani, kivéve bizonyos eseteket. Mostantól viszont azok a szolgáltatók is kinyithatnak, akiknek erre az elmúlt egy hónapban nem volt módjuk. Így például a kozmetikusok, fodrászok is, hogy csak két példát mondjunk. A

Boltok, üzletek, vendéglátás

Az üzletek reggel 5 és 21:30 között lehetnek nyitva. Azok a boltok is, amelyek március 8. óta zárva voltak, így például a virág, vagy épp a cipőboltok is, de nekik is be kell tartaniuk az új védelmi intézkedéseket is. Azok az üzletek viszont, amelyek nem vállalják mindezeket, nem nyithatnak ki, illetve azokban csak az ott dolgozók tartózkodhatnak.

A vendéglátósok továbbra sem fogadhatnak helyben fogyasztó vendégeket: azokban csak addig tartózkodhat a dolgozókon kívül más, amíg egy rendelt ételt elvisz például.

Négyzetméter alapú létszámkorlát az üzletekben

  • A 10 négyzetméteres vagy ennél kisebb vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon

  • kívül egy időben egy vásárló tartózkodhat

  • A 10 négyzetméternél nagyobb vásárlóterű boltokban pedig egy időben tíz négyzetméterenként tartózkodhat egy vásárló
  • A területszámítás mikéntjére is kitértek: ha a vásárlótér területének egytizede nem egész szám, kerekíteni fel: 0,5-től felfelé, ez alatt lefelé kell kerekíteni. Így például 151 négyzetméteres vásárlótér egytizede 15,1, vagyis 15 vásárló mehet be, de ugyanígy 15 vásárló engedélyezett egy időben egy 148 négyzetméteres üzletben (14,8; ami kerekítve 15 szintén).

    Várjuk olvasóink tapasztalatait, beszámolóit is a témában. Találkoztak sorral bolt előtt? Valaki tolakodni próbált? Írja meg a [email protected] mailcímre, hogy másokkal is megoszthassuk azt!

    A 14 évesnél fiatalabbak, valamint a 65 évesnél idősebbek, illetve a fogyatékossággal élők segítőjét a vásárlói számba nem kell beleszámolni. Egyértelmű lesz az is, hányan mehetnek be egy üzletbe, ugyanis az üzemeltetőnek, illetve vezetőnek ki kell függesztenie a bejárathoz (a nyitvatartási idő mellett), hogy egyszerre hány vásárló tartózkodhat bent. Mindemellet arról is gondoskodniuk kell, hogy ezt a létszámkorlátot betartsák, ahogy arról is, hogy

  • a bejutásra várakozók – a közös háztartásban élők kivételével – egymástól 1,5 méteres távolságot tartsanak
  • hogy mindig legyen kézfertőtlenítő a vásárlótérben
  • hogy a bevásárló kocsik és kosarak is fertőtlenítve legyenek folyamatosan.
  • Az az üzlet, aminek nincs vásárlótere, akkor nyithat ki, ha a sorban állók között a 1,5 méteres távolság megtartásáról gondoskodik az üzemeltető vagy vezető. A kormány egyébként azt kéri mindenkitől, hogy törekedjenek a távolságtartási szabály betartására, és az üzletekben csak a vásárláshoz elengedhetetlenül szükséges időtartamot töltsenek.

    Bírságok és büntetések

    Az ellenőrzésre jogosult rendőrség vagy kormányhivatal százezertől egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki, a helyiséget, területet, intézményt, illetve a helyszínt legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja. Ezeket a szankciókat egyszerre is alkalmazhatják, egy napon belül többször is.

    Ha az üzemeltető vagy a vezető mindent megtett a szabályok betartásáért, így például felszólította a vendéget a távozásra, pláne, ha ő maga értesítette a rendőrséget, hogy nem boldogulnak a renitenssel, akkor nem kap bírságot, és be se záratják. Ha csak részben tett meg mindent a szervező, üzemeltető, akkor azt figyelembe veszik a büntetésnél.

    Szabálysértést követ el az, aki megszegi az üzletekben a létszámkorlátot. Mindemellett fontos tudni, hogy a bevásárlóközpontokban az üzleteken, szolgáltatókon kívüli területen való tartózkodás, közlekedés, valamint a várakozás során – a közös háztartásban élők kivételével – mindenki köteles a másik embertől legalább 1,5 méter távolságot tartani. Ennek megszegése is szabálysértésnek minősül. A szabálysértési pénzbírság legalacsonyabb összege 5000, a legmagasabb 500 ezer forint, a helyszíni bírságé ötezer és 150 ezer forint, ismételt elkövetésnél 200 ezer forint lehet.

    A teljes Magyar Közlönyt itt elolvashatja:

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában