Nógrád Megyei Csillagászati Alapítvány

2021.04.08. 19:53

Több mint 30 éve pásztázzák az eget Gedőcz-tetőről: már sarki fényt is fotóztak a csillagvizsgálóból

Idén fennállásának 37. évfordulóját ünnepli a Salgótarján peremén magasodó Uránia Észlelő és Bemutató Csillagvizsgáló. A háromszintes épület számos különlegességet rejt, még a járvány berobbanása előtt évente átlagosan kétezer látogatót számlált.

Palchuber Kinga

I

Forrás: NMH

Fotó: Ladóczki Balázs

A Gedőcz-tetőn működő csillagvizsgáló 1984-es átadását óriási városi összefogás előzte meg, s az elmúlt évtizedekben e javarészt társadalmi munkával felépített létesítmény már szakmailag és turisztikailag is kiemelkedő hírnevet szerzett magának.

Könnyű József igazgató elmondta: az épület a Nógrád Megyei Csillagászati Alapítvány gondozásában van. Az emeleteit bejárva különféle kiállítások ismertetik meg a látogatókat az űrutazások emlékeivel, és számos tudománytörténeti eseménnyel is.

Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

– A tárlatokat mindig igyekszünk a történelmi évfordulókhoz aktualizálni. Két éve az amerikai holdra szállás, míg tavaly Farkas Bertalan űrrepülésének 40. évfordulójára állítottunk emléket. Egyebek mellett bélyegek, makettek, pénzérmék, kártyanaptárak és eredeti dokumentumok is fémjelzik a jelentős pillanatokat – emelte ki a szakember.

Hozzátette: áprilisban egy újabb kiállítást rendeznek be, amellyel Gagarin hatvan évvel ezelőtti űrrepülésébe adnak betekintést.

 

A jelentősnek mondható szakkönyv- és folyóirattár felszereltsége lehetővé teszi érdekes bemutatók és előadások szervezését, de a videóanyagok is számos kuriózummal szolgálhatnak a betérőknek.

A járványhelyzet előtt egy évben átlagosan kétezer látogató is megfordult a helyszínen, élükön az iskolás csoportokkal. A gyerekek a múzeumpedagógiai foglalkozásokon gyarapíthatják tudásukat az univerzum, a galaxisok és a naprendszer titkáról.

Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

Könnyű József kiemelte: az épület harmadik szintjét képező forgatható kupolában látható egy 320/1450 milliméteres Newton távcső, amellyel 1987 óta pásztázzák az eget Salgótarjánból. – A villás szerelésű óragépes, mindkét tengelyén finommozgatással és órakörökkel ellátott távcső bemutatási és észlelési célokat szolgál. Különféle nagyításokban jól láthatók vele a Hold kráterei, a bolygók, az univerzum galaxisai és a csillagos égbolt megannyi érdekessége – ismertette a szakember.

A műszerbe – amelyet Hédervári Péter geológus hagyatékából vásároltak meg – a látogatók is bepillanthatnak, ugyanis a tiszta égbolt minden évszakban más-más különlegességet tartogat. Érdekesség, hogy 1987-ben magyar vonatkozásban először e távcsővel rögzítettek színes diára sarki fényt. Emellett 1991-ben az emberiség történetében először meteoritbecsapódást a Holdra is a nógrádi műszerrel fotóztak.

Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

Könnyű József elárulta: 300 ezer forint pályázati forrásból idén lehetőségük nyílik a távcső felújítására, de tervezik a létesítmény átmeszelését és festését is.

A csillagvizsgáló Csillagászati, Űrkutatási és Föld szakosztályai 16 témakörben működtetnek észlelő és munkacsoportokat, ahová tízéves kortól már lehet jelentkezni. Az épület vonzáskörzetében mintegy 190 amatőr csillagász tevékenykedik, míg a kilenc szakemberből álló személyzet társadalmi feladatként tekint a helyszínen folytatott munkájára. A szakmai ismeretek átadása mellett hangsúlyt fektetnek a csillagászat és az űrkutatás legújabb eredményeinek bemutatására is.

Ritkaságok láthatók a vitrinben

Gedőcz-tetőn a szakmai ismeretek begyűjtése mellett az érdeklődők ritka geológiai képződményeket is láthatnak. A közkívánatra berendezett vitrin különleges meteoritokat, holdkőzeteket és tektiteket rejt magában. Könnyű József elmondta: 2018-ban egy salgótarjáni ház tetején összegyűlt sóderkupacban találták az egyik kiállított darabkát. – Csiszolat- és mágneses vizsgálatot végeztünk, fajsúlyt mértünk és egyéb elemzéseket folyattunk, hogy kiderüljön: tényleg meteorittal van-e dolgunk. A salgótarjáni mellett az 1988-ban Hatvanban talált meteoritot is láthatják a turisták – emelte ki a szakember. Az 1969-ben a Holdról hozott kőzetekből 2009-ben a holdra szállás 40. évfordulójának emlékére kisebb morzsákat ezüst pénzérmékbe foglaltak. Ezeket is láthatják az érdeklődők, akiket előzetes bejelentkezés alapján az év minden napján fogadnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában