összefogás

2021.04.28. 16:35

Nógrád megye is kiállt a soknemzetiségű Európa mellett

Szerdán az Országház Esterházy termében online sajtótájékoztatót tartott Pánczél Károly képviselő, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke a Minority SafePack – egymillió aláírás a sokszínű Európáért – elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szóló országgyűlési határozat elfogadásáról.

G. K.

Forrás: NMH

– A megyei önkormányzatok – köztük Nógrád is – korábban kifejezték a Székely Nemzeti Tanács által indított „kohéziós politika a régiók esélyegyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” polgári kezdeményezés iránti támogatásukat. A szervezők és az európai polgárok együttműködése sikeres volt, 11 tagállamban több mint egymillió aláírást gyűjtöttek az európai sokszínűségért – mondta el portálunknak Skuczi Nándor.

A Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke hozzátette: Az Európai Parlament a Minority SafePack kezdeményezést tavaly decemberben döntő többséggel támogatta, ezáltal világos és egyértelmű jelzést adott az Európai Bizottságnak, hogy tegyen javaslatot az uniós szerződéseken, az európai polgári kezdeményezésről szóló rendeleten, valamit a szubszidiaritás és az arányosság elvén alapuló jogi aktusokra.

Az Európia Bizottság január 14-én döbbenetes közleményt adott ki a „Minority SafePack – egymillió aláírás a sokszínű Európáért” elnevezésű európai polgári kezdeményezésről. Az Európai Bizottság szerint nincs szükség a további jogalkotásokra és nem ért egyet a kohéziós politikai pénzeszközökkel kapcsolatos jogszabályi keret kiigazításával sem.

– A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége a megyék összefogását és közös állásfoglalásuk kibocsátását kezdeményezte a témában, így Nógrád megye is összeállította határozati javaslatát – tájékoztatta portálunkat Skuczi Nándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában