térkép

2021.03.17. 17:20

Lehangoló: Nógrád megye az egyik legszomorúbb megye

Idén – immár hatodik éve – ismét nagyszabású kutatás készül a magyarokról egy boldogságtérkép megrajzolásával. Tavaly, a 2019-2020-as időszak felmérése szerint Nógrád az egyik legszomorúbb megye volt az országban. Salgótarján szintén a sereghajtók közé került.

Palchuber Kinga

Forrás: Shutterstock

A boldogságprojektet az ELTE PPK Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja – a Jobb Veled a Világ Alapítvány támogatásával – készíti el idén is, amelyben a szakemberek azt vizsgálják, hogy évről évre hogyan változik a magyar lakosság boldogság és globális jólét szintje. A cél az, hogy segítsék az emberek boldogságszintjének növelését, s tudatosítsák az emberekben, hogy a boldogság tanulható.

A legutóbb vizsgált időszakban – 2019–2020-ban – 962 településről mintegy 7900 magyar vett részt a felmérésben, amely kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és a spirituális jólét, valamint a mentális egészség szintjének a megállapítására – írták a boldogságprogram.hu oldalán. A kutatók kimutatták, hogy az előző évekhez képest valamelyest nőtt a boldogságszint Közép-Magyarországon, Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön, ugyanakkor változatlanul a legalacsonyabb a lakosság globális jólét szintje Észak-Magyarországon. Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Csongrád-Csanád megye vezette a boldogságrangsort, míg a sereghajtók között Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Somogy megye szomorkodott.

Az egyik legborongósabb megye Nógrád
Fotó: ELTE PPK, Jobb Veled a Világ Alapítvány

A 2019–20-as felmérés rávilágított arra is, hogy a nők minden régióban boldogabbnak vallják magukat, és a mentális egészség és a pszichológiai immunitás terén is jobban állnak, mint a férfiak. A megyeszékhelyeken élők közül a székesfehérváriak érezték magukat a legboldogabbaknak, míg Kaposváron és Salgótarjánban a legszomorúbb a lakosság.

Megkérdeztük az utca emberét, hogy mi lehet az oka a nógrádiak boldogtalanságának. Kelemen Dávid elmondta: bár szűkebb hazánk az egyik legszebb környezeti adottságokkal rendelkező megye az országban, ugyanakkor a munkalehetőségek hiánya és az alacsony bérezés miatt nem meglepő, hogy sokan máshová vágyódnak, és máshol keresik a boldogságot. Zabari Ágnes Angélát erős gyermekkori szálak fűzik a megyéhez, igazi lokálpatriótának vallja magát.

– A páratlan természeti környezet, az ismeretlen ismerősök kedvessége, az erős identitásérzet biztonságot és boldogságot ad – mondta a salgótarjáni lakos. Kiemelte: a lelki jó érzet nagymértékben függ a helytől, ahol szívesen élünk, függetlenül a szociális jóléttől.

Évről évre csökken Nógrád lakossága

Legutóbb 2011 októberében tartottak népszámlálást, amikor is Nógrád megyében több mint 202 ezren éltek. A 2019-es statisztikai adatokat figyelembe véve azóta mintegy 14 ezer lakossal csökkent a nógrádiak száma. A Központi Statisztikai Hivatal kiadványa szerint Nógrád megye lakónépessége 1980-tól folyamatosan csökken: 2001-ben 220 ezer 600, míg 2011-ben 202 ezer 734 ember élt szűkebb hazánkban. A lakosság aránya tíz év alatt több mint kilenc százalékkal csökkent. Minden településtípusban csökkent a népesség száma 2001 februárjához képest: a változás mértéke a megyeszékhelyen 12, a többi városban 4, a községekben pedig 6,5 százalék volt. A statisztikákat áttekintve az elmúlt években is csökkenés figyelhető meg: 2018 januárjában 190 ezer 937, míg az azt követő év elején 189 ezer 304 lakosa volt a megyének. Tavaly január elsején 188 ezer 92 ember élt szűkebb hazánkban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában