segítség

2021.03.31. 17:49

A karancslapujtői önkormányzat is segít: helyreállítják a leégett tetőt

Mint arról a napokban beszámoltunk, kigyulladt egy ház a településen, amelynek következtében egy több gyermekes család maradt otthon nélkül.

N. O.

Forrás: NMH

Fotó: H. Cs.

A tulajdonos, Molnárné Laura portálunknak elmondta, hogy feltehetően elektromos " target="_blank">zárlat okozhatta otthonukban a tüzet, ugyanis az egyik szobában a televízió mögötti rész kapott lángra. A tűzoltóknak végül sikerült megfékezni a lángokat, amelyek leginkább a tetőszerkezetet és az egyik szobát érintették. A családot ideiglenesen rokonok fogadták be, de a helyiek és az önkormányzat is támogatja őket, amiben csak tudja.

Baksa Sándor, a település polgármestere szerdán közölte, hogy a település képviselő-testülete telefonos egyeztetés során azt a döntést hozta, a családi ház tetőszerkezetét önkormányzati támogatásból helyreállíttatja. Ezen túlmenően a fedéshez szükséges cserépmennyiséget térítésmentesen biztosítja, illetve készpénzes segítséget is nyújt a bajba jutott családnak. A tetőfedést a településen élő önkéntesekkel közösen hozzák majd helyre.

– Támogatók sokasága jelentkezett az utóbbi napokban, rengeteg felajánlás érkezik a Karancs völgyéből, valamint a helyi lakosoktól is. A Szent Lázár Lovagrend elnökasszonya is megkeresett, bútor és ruhanemű felajánlásával kívánnak támogatást nyújtani – közölte a polgármester. Hozzátette: az önkormányzati szolgálati lakás a továbbiakban is rendelkezésre áll, amennyiben a család igényli.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában