gyüjtő

2021.02.17. 19:40

Mintegy háromszáz óra ketyeg a mátraterenyei fiú szobájában

Kotroczó Áron antik órák iránti rajongása öt éve kezdődött, gyűjteményét azóta mintegy 280 darab ketyegő gazdagítja. A 12 éves mátraterenyei fiú igazi ezermesterként javítja is a régi darabokat, s odaadó munkájának eredményeként olyan időmérőkbe is újra életet lehelt, amelyek mutatója már évtizedek óta mozdulatlanul álldogált.

Palchuber Kinga

Kotroczó Áron a legtöbb órát ismerősöktől és a családjától kapta. A fiú igazi ezermesterként javítja is az időmérőket

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

Kotroczó Áront már egy évvel ezelőtt bemutattuk, akinek antik órákból álló gyűjteménye a maga százharminc darabjával már akkor is csodaszámba ment. A nem mindennapi tehetséggel megáldott fiú azóta cseppet sem unt rá a ketyegők tiktakolására, sőt azóta különleges óráinak száma már a kétszáznyolcvanat is elérte. Míg a fiatal óragyűjtővel egykorú gyerekek szobája a játékoktól van tele, addig Áron birodalmában fali-, csörgő-, zseb-, kar- és ingaórák kapják a főszerepet.

– Az órák iránti szenvedélyemet a papámnak köszönhetem, ő mutatott először közelről zsebórát. Ezt követően egy börzén választottam ki az első antik darabot, egy házikó formájú csehszlovák órát – mondta Áron, aki e falióra felhelyezését követően igazi szerelmesévé vált a ketyegőknek.

Hozzátette: a legtöbb órát az ismerősöktől és a családjától kapta, de zsebpénzét is a ritkaságok megszerzésére fordítja. Áron gyűjteményében található már többek között Egerből, Verpelétről, Salgótarjánból, Tiszafüredről, Berekfürdőről és Hévízről vásárolt időmérő is. A fiú éjjel-nappal bújja az órás szakkönyveket, kívülről ismeri a ketyegők fajtáit, de működésük és szerkezeti felépítésük sem okoz különösebb fejtörést számára.

– Sok internetes videót megnéztem már arról, hogyan kell megjavítani az órákat. A szüleimtől és a nagynénéimtől kaptam órajavító szerszámkészletet is, így már minden megvan ahhoz, hogy egy-egy régóta álldogáló órát én is meg tudjak szerelni – mesélte Áron, aki kartondobozokból le is gyártja az általa megtervezett óratípusokat.

Szabadidejében szobája egyik sarkában szintetizátoron is gyakorol
Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

Áron édesanyja, Kotroczóné Gordos Mónika elmondta: eleinte a családban mindenki azt gondolta, hogy a kisfiúnál a ketyegők gyűjtése csak pillanatnyi hóbort lesz. Azóta látják, hogy a fiúnak mekkora örömet okoz az, amikor újabb óra érkezik a házhoz vagy éppen szerelheti őket. A szülők már maguk is alkalmazkodtak Áron nem éppen csendes szenvedélyéhez, hiszen az órák egészkor és félkor egyszerre rázendítenek a szobában.

– Még alig tudott beszélni, amikor már fejből tudta valamennyi közlekedési jelzőtábla jelentését. E szenvedélye idővel bár alábbhagyott, de újabb és újabb érdekesség került előtérbe. Ma már fejből tudja az időmérők történetét és működését, de mióta gyakorlatban is szereli a szerkezeteket, nagyon sokat fejlődött. A tanulásban is motiválja őt ez a szenvedélye – fogalmazott az édesanya.

Áron óracsaládja lassan már kinövi a szobáját, így szülei az egyik hátsó műhelyt is átalakítanák órabirodalommá. Szükség is lesz rá, hiszen a kisfiú elárulta: egyik nagy terve idénre, hogy háromszáz darabosra növeli különleges óragyűjteményét. Amikor Áront további álmairól kérdeztük, a tavalyihoz hasonlóan azt válaszolta: – Felnőttként hazánk elismert órajavító mestereként szeretnék dolgozni, hogy segítsek az embereknek a legféltettebb kincsüket is újjáéleszteni!

Kotroczó Áron a legtöbb órát ismerősöktől és a családjától kapta. A fiú igazi ezermesterként javítja is az időmérőket
Fotó: NMH

 

Szívesen rajzol és tervez, újabban autodidakta módon zenélni is tanul

Kotroczó Áron az óragyűjtés mellett számos különleges hobbinak hódol. Máig bármit szívesen rajzol és tervez: az órák előtt makettekkel volt tele a szobája, ugyanis az építmények – különösen a templomok és a kápolnák – mindig nagyon érdekelték. A fiú nagypapája egy saját kápolnát is felépített a családi házuk udvarán, amelynek kis harangját Áron minden este megkongatja. Az óragyűjtő elszántan érdeklődik a harangok és a csengők hangja iránt. E szenvedélyét kiegészítve a kö­zelmúltban már autodidakta módon szintetizátoron is elkezdett játszani, amelyen több dalt is elsajátított. A fiú szabadidejében nemcsak zenélni tanul, de gyönyörűen gravíroz is. Elsősorban órákat rajzol a fába is, amit pirográffal kiéget. A jövő évi tervei között szerepel, hogy iskolája névadójának, Fekete Istvánnak a gravírozott arcképét ajándékozza emlékként az intézménynek. Áron óragyűjtő hobbija Fábry Sándor humorista, műsorvezető érdeklődését is felkeltette. Az adás február 18-án, 20 óra 30 perctől a Duna Televízió képernyőjén lesz látható.

 

Címkék#gyűjtő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában