Segítő Kezek Az Állatokért

2021.01.19. 19:24

A tereskei örök élet farmon új esélyt kapnak a sanyarú sorsú állatok

A közösségi oldalon bukkantunk a Segítő Kezek Az Állatokért Alapítványra, amely hányattatott sorsú, megunt és bántalmazott házi- és haszon állatok befogadására jött létre. Az állatok szeretete, az önzetlen segítségnyújtás átütő ereje olyan erős volt a tereskei alapítvány Facebook-bejegyzéseiben, hogy mindenképp megakartuk ismerni, illetve bemutatni azokat, akik a gazdátlan állatok megmentésére tették fel az életüket.

Sz. R.

Tóth Ádám iskola mellett gondoskodik az állatokról

Forrás: NMH

Fotó: Ladóczki Balázs

A Salgótarjántól nagyjából egyórás autóútnyira elérhető nyugat-nógrádi településen, az ezres lélekszámú Tereskén található a Segítő kezek az Állatokért Alapítvány, ami úgynevezett örök élet farmként működik. Itt a csincsilláktól kezdve, egészen a vágóhídtól mentett tehénig szinte minden állat megtalálható. És hogy mi a közös bennük? Egytől egyig kidobott, megunt, vagy sérült, bántalmazott állatok, s úgymond utolsó lehetőségként kerültek ahhoz a nyolc tagú alapítványhoz, akik új esélyt adva számukra, életük végéig gondoskodnak róluk.

Az alapítvány néhány tagja: Makrai Krisztián, Sándor Richárd, Czeglédi Melinda és Tóth Ádám (balról jobbra) Fotó: Ladóczki Balázs/NMH

A Segítő Kezek az Állatokért Alapítványt négy és fél éve a tereskei Makrai Krisztián álmodta meg, aki menhelyi támogatással kezdte meg az állatokért vívott harcát. A civilben szociális munkásként dolgozó férfi több mint hatvan állatmenhelyen segédkezett, mígnem saját otthonában is helyet adott a rászoruló állatoknak.

– Úgy gondolom nagyon szükség van Magyarországon arra, hogy önzetlenül, szívből segítsünk a bántalmazott, gazdátlan állatokon. Ez csakis összefogással, együttes erővel és kitartással érhető el – mondta el az alapítvány vezetője.

Makrai Krisztián jelenleg többfajta házi- és haszonállat megfelelő ellátásáról gondoskodik, a mindennapos munkában Sándor Richárd, Tóth Ádám és Czeglédi Melinda segíti. Utóbbi kétgyermekes családanya, aki a kezdetek óta támogatja az alapítványt, és az állatok vízellátása is neki köszönhetően oldódik meg.

Czeglédi Melinda rengeteg szeretetet kap a befogadott állatoktól
Fotó: Ladóczki Balázs/ NMH

– Esztergomi születésű vagyok, tíz évvel ezelőtt még el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha is ilyen közeli kapcsolatba kerüljek az állatokkal. Egyfajta terápiaként tekintek rájuk, hiszen a sérült vagy mentett állatok elképzelhetetlenül sok szeretet tudnak adni – mesélte Melinda.

A szakácsként dolgozó Sándor Richárd három évvel ezelőtt a közösségi oldalon vette fel a kapcsolatot, és ajánlotta fel a segítségét az alapítványt vezető Krisztiánnak, akivel azóta elválaszthatatlan sorstársakká, és barátokká váltak. A csapat egyik legnagyobb mozgatórugója nem csak az alapellátásban, de a patás állatok körömölésében, sőt a kecskék herélésében is jártas. Az állatok egészségügyi ellátását egyébként a Váci Állatkórház orvosai végzik, akikkel nagyon jó kapcsolatot ápolnak az alapítvány tagjai.

Richárd és a vágóhídról mentett tehén, Tina között „szerelem volt első látásra”
Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

A csapat legfiatalabb tagja a 18 éves Tóth Ádám, aki középiskolai tanulmányai mellett, szabadidejében gondozza az állatokat. A fiatalember családjának köszönhetően újabb területtel, és egy házzal is gyarapodott az alapítvány, így még több állat benti- és kinti elhelyezésére nyílt lehetőség.

Tóth Ádám iskola mellett gondoskodik az állatokról
Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

Szerencsére folyamatos támogatói is vannak a tereskei alapítványnak, barátok, munkatársak, családtagok és vállalkozók személyében. A csapat rendelkezik egy autóval is, ami a kisebb testű állatok, és az adományok szállításában teljesít szolgálatot. De mint minden alapítványnál, itt is elkél az állatszerető emberek támogatása.

– Amire folyamatosan szükségünk van az a szalma és a széna, ezeket aranyárban mérik. Említeném még a korpát, amit minden állatunk eszik, és a szemes takarmányt, száraz kutyatápot, ezek nagyon fogynak – mondta Makrai Krisztián.

– Egy törölköző, egy takaró, egy pléd amikben nincs toll se szivacs mindig jól jön. Valójában mindennek nagyon örülünk, és hálásan fogadunk, akár egy kutyapórázról vagy egy nyakörvről van szó – tette hozzá Sándor Richárd.

A csapat nem csak saját felhasználásra gyűjti az adományokat, gyakran ők támogatják azokat a gazdákat, akik a szerény anyagi körülményeik miatt, nehezen tudnak megfelelő ellátást biztosítani az egyébként szeretetben nevelt kedvenceiknek.

Tanyát szeretnének vásárolni

Az alapítványhoz tartozó állatok közül természetesen akadnak örökbefogadhatóak is, de ez csak a gazdijelölt alkalmasságának megismerése, és a folyamatos nyomon követhetősége mellett lehetséges, így biztosítva azt, hogy az állat a legmegfelelőbb helyre kerüljön. A Segítő kezek az Állatokért Alapítvány fő célkitűzése, hogy egy olyan területet, tanyát vásárolhassanak, ahol egy helyen tudnák tartani a már meglévő állataikat, és még több segítségre szorulót fogadhatnának be. További terveik között szerepel, hogy iskolákban, óvodákban tartsanak előadást az állattartásról. Makrai Krisztián szerint nagyon fontos, hogy már gyerekkorban elkezdjék az állatok tiszteletére és szeretetére való nevelést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában