BERUHÁZÁS

2021.01.31. 06:38

Százmilliós beruházásokból fejlesztenek Pásztón, Hasznoson és Mátrakeresztesen is

Idén is százmilliós beruházások indulnak el a tervek szerint. Farkas Attila, a Pásztó polgármestere portálunknak elmondta, hogy a strandfürdő fejlesztésének második üteme is elkezdődik.

N. O.

Megkezdték az északi iparterület kialakítását

Forrás: NMH

Fotó: Hüvösi Csaba

– A másik nagy projekt az északi iparterület kialakítása, amelynek munkálatait a napokban kezdték meg a szakemberek és várhatóan idén ősszel el is készülnek vele. Közművesített területet hoznak létre mintegy nyolc és fél hektáron az itt befektetni kívánó vállalkozók részére. Ezenkívül elkerülő út is épül a kamionok részére – közölte a polgármester. Hozzátette: a déli iparterület kialakításának munkálatai is elindulnak még idén, mintegy két és fél hektáros részen.

A település vezetője kiemelte, hogy szintén tavasszal kezdik a szakemberek a Zöld város elnevezésű projektek munkálatait. – A beruházás több helyszínt is érint Pásztón, így például a Stromfeld udvart, a Nagymező utcai udvart, valamint a vasútállomásnál lévő parkot is. A strandkörnyéki játszótérnél pedig egy nagy csúszdaparkot alakítanak majd ki. Ezenkívül a Kishegyen és a piacon is várhatóak még kisebb fejlesztések, tereprendezések – fejtette ki Farkas Attila.

Megkezdték az északi iparterület kialakítását
Fotó: Hüvösi Csaba / NMH

Mint mondta, a Zöld város II. projekt során Hasznoson és Mátrakeresztesen rendbe teszik a sportpályák területét, ahol egyebek mellett közösségi teret hoznak létre, sportpályát alakítanak ki, de állandó színpad is lesz mindkét településen.

A polgármester arra is kitért, hogy idén biztosan elindul a hasznosi orvosi rendelő felújítása, valamint a pásztói Csillag téren lévő Idősek otthonának korszerűsítése is.

Mindezek mellett, nem utolsó sorban, egy újabb bölcsőde létrehozására is nyert támogatást a helyi önkormányzat. Az intézmény kialakításának munkálatait várhatóan nyáron kezdik meg.

Farkas Attila azt is elárulta, hogy még tavasszal elindulhat az uszoda építése, de ezt nem a városvezetés bonyolítja, mivel állami beruházásról van szó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában